Pénzügy

Szigorodik a munkaerő-kölcsönzés

Várhatóan a kölcsönmunkaerőt alkalmazó vállalatok is büntethetők lesznek feketemunkáért – ezt sugallja a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó törvény módosítását célzó javaslat – írja a Világgazdaság.

Az új szabályzat többek között tiltani fogja azt, hogy egy vállalkozás kiszervezze az alkalmazottait, s így spóroljon a bérköltségen. Nem kaphat kevesebb bért a kölcsönmunkás, mint a kölcsönvevő cégnél alkalmazotti státusban dolgozó, ha jogszabályi szintre emelkednek a most készülő, a kölcsönzés intézményére vonatkozó szabálymódosítások.

A lap birtokába került jogszabálytervezet nem titkolt célja, hogy a kölcsönzötteknél fokozza a munkavállalói jogbiztonságot. Így például megtiltja, hogy a kölcsönbe vevő olyan dolgozót vegyen kölcsön, akit korábban – hat hónapnál nem régebben – még alkalmazottként foglalkoztatott. Küzmös László, a Getwork Hungary szakmai igazgatója szerint ez a regula a kiszervezést tiltja, s hátrányosan érintené a multinacionális cégeket.

Tavaly egyébként több mint 52 ezren dolgoztak kölcsönmunkásként. Közülük közel huszonegyezren határozott idejű szerződéssel jutottak ideiglenes poszthoz, míg 31 799 munkás határozatlan időre szóló állást kapott. Az új módosítás bevezetné, hogy a határozott idejű jogviszony időtartama az öt évet nem haladhatja meg.

A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó új szabályzók elkészültét július 27-re ígérte a szaktárca a száz lépés programnak a munka világát érintő intézkedések részeként. A jelenlegi törvényt módosító rendelkezések a lap értesülései szerint januárban lépnek életbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik