Orvosdilemmák
A Nyugat-Európában elérhető fizetések, a hazai egészségügyi rendszer feudális viszonyai és az itthon szinte elképzelhetetlen munkakörülmény – ezen okokra hivatkozva fontolgatja immár komolyan külföldre távozását egy – lapunktól névtelenséget kérő – szülész-nőgyógyász rezidens (azaz szakvizsga nélküli) orvos. Nincs egyedül. A csatlakozást követő nyolc hónap során az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalhoz – a jelenleg 2004 végével rendelkezésre álló adatok szerint – 719 Magyarországon élő egészségügyi dolgozó folyamodott az uniós munkavállaláshoz nélkülözhetetlen igazolás(ok) kiállításáért. A kérelmezők között döntő arányt képviselnek az orvosok; őket az ápolók, majd a fogorvosok követik. A külföldi munkavállalással kacérkodó doktorok 30 százaléka még szakvizsga nélküli, 70 százalékuk azonban többéves, nem ritkán több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember. „Az adatok a legkülönfélébb munkavállalási szándékot takarhatják” – árnyalja a képet Páva Hanna, a hivatal elnöke -, a hosszabb-rövidebb ideig tartó, folyamatos külföldi munkavégzéstől kezdve a szabadság heteiben vállalt külszolgálaton át a hétvégi ügyeletig.” Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára pedig arra mutat rá, hogy az adatok szerint a hazai 40 ezres regisztrált orvostársadalom körülbelül 1 százalékát, egy-egy intézménytől pedig átlagosan legfeljebb 1-2 főt érint a kérdés.
Egy jól menő vállalkozás, családi ház és mindenki által megcsodált autó. Ezeket a célokat fogalmazta meg magának Fejes László, soproni fiatalember, amikor 20 évesen eldöntötte, hogy külföldre megy dolgozni. A ma 26 éves felszolgáló a legújabb típusú Volkswagen Passattal jár át a Fertő tó túloldalára, s a lakásra való is összejött már. „A vállalkozás beindításához még nem elegendő a pénz, ezért várhatóan három-négy évet még lehúzok kint” – közli a mára teljesen megőszült férfi. A fehér haj a több éven át napi 12-14 órában végzett munka bizonyítéka. „Néha magam is elcsodálkozom azon, hogy meddig bírom még” – mondja a korához képest egy tízessel idősebbnek látszó Fejes László, aki szerint nem is a munka a megterhelő, hanem az állandó feszültség. Az osztrák munkaadók ugyanis a végletekig kifacsarják a másodrendű állampolgároknak tekintett magyarokat. A 176 centiméter magas férfi egy-egy szezon alatt 20-30 kilót is lefogy. Tavaly novemberben, az idény végén, 48 kilósan jött haza a szomszédból, ahová, ha meglesz a vállalkozás beindításához szükséges pénz, csak vásárolni jár majd át.
Sokakat vonz a tízszeres bér
Jelenleg több mint 16 ezer magyar munkavállaló jelentős része lehet hasonló helyzetben, ennyien dolgoznak ugyanis legálisan Ausztriában (a feketén munkát vállalók számát még saccolni is nehéz, de hozzáértők szerint a számuk több ezer is lehet). Leginkább a vendéglátásban, az élelmiszeriparban és az agráriumban találnak foglalkozást. „Különösen nagy igény van a pincérekre, szakácsokra, hentesekre és mezőgazdasági munkásokra” – sorolja a Figyelőnek Éder János, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatója.
Sokan a helyi viszonyok között megalázóan alacsony fizetésért vállalják el azokat a munkákat, amelyeket az osztrákok már semmi pénzért nem végeznének el. (Ezért van például az átlagosnál is nagyobb igény hentesekre.) Ám a legkisebb osztrák fizetés is legalább háromszorosa a magyar átlagkeresetnek. Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint manapság az sem ritka, hogy egy-egy munkakörben a magyarok a hazai fizetések tízszeresét keresik meg a szomszédban. Nem véletlen, hogy a kint dolgozók száma évek óta emelkedik. Immár nemcsak a nyugati határszéli területekről – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből – mennek át dolgozni, hanem Borsodból és Szabolcsból is. „Ráadásul aki tíz évet lehúz kint, az Ausztriában mehet nyugdíjba” – mond még egy fontos szempontot Horváth.
Elmaradt a keletiek rohama
A régi tagállamok közül tavaly május óta a Nagy-Britanniában, Írországban, és Svédországban gyakorlatilag szabaddá vált a munkavállalás. Néhány ország esetében – így Dániában, Hollandiában – könnyített feltételekkel lehet elhelyezkedni, főként a hiányszakmákban. Mégsem indult meg a magyar roham.
Nagy-Britanniában a célzatosan a bővítés munkaerő-piaci hatásainak mérésére létrehozott Worker Registration Scheme (WRS) rendszerében 131 ezren regisztrálták magukat a csatlakozást követő nyolc hónapban a nyolc új tagállamból (Málta és Ciprus külön besorolást élvez). Megközelítőleg 40 százalékuk azonban már a bővítést megelőzően a szigetországban tartózkodott; a mintegy 82 ezer újonnan érkezett pedig 0,3 százalékát adja az ottani munkaerőpiacnak.
A magyarok részaránya a nyolc ország viszonylatában is és a lakosságszámhoz viszonyítva is rendkívül alacsony, mindössze 3 százalék: 3740 fő – írja csütörtöki számában a Figyelő. A tipikus közép-európai munkavállaló egyébként 18-34 év közötti (83 százalék), egyedülálló; 80 százalékuk órabére a szigetországi minimálbér közelében van (óránként 4,5-6,0 font). Legtöbbjük – fontossági sorrendben – a vendéglátásban, adminisztrációs területen, az üzlet és menedzsment világában, a mezőgazdaságban, az egészségügyben és az építőiparban dolgozik.
Svédországban 2004 májusa és decembere között 4224 tartózkodási engedélyt adtak ki a nyolc közép- és kelet-európai új EU-tag állampolgárai számára a stockholmi bevándorlási hivatal nyilvántartása szerint. Király Tamás, a stockholmi magyar nagykövetség EU és külgazdasági attaséja a Figyelőnek elmondta: a fenti körből csupán 183-an voltak magyarok.
A mintegy 4 ezer munkavállaló a svéd munkaerőpiac alig 1 ezrelékét teszi ki; ezekhez jön még az a 20 ezer idénymunkás, akiknek nincs szükségük tartózkodási engedélyre. A svéd jóléti államnak pedig alig 20 ezer eurója (!) bánja a bővítést, annak ellenére, hogy – szemben Angliával – semmifajta korlátozást nem vezettek be a jóléti juttatások igénybevételére vonatkozóan.
A statisztikák hiányosságait is figyelembe véve a magyarok „rohama” messze elmarad attól, amivel számos nyugat-európai ország hivatalos szervei és sajtóorgánumai riogatták a közvéleményt. „Aki ki akart menni, az már a csatlakozás előtt megtette” – szögezi le Kovács Géza, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) nemzetközi és migrációs főosztályának vezetője. Véleményét tényekkel is alátámasztja: a hat régebbi uniós tagországgal meglévő, határozott idejű vendégmunkát engedélyező kétoldalú gyakornoki programok lehetőségei korábban is kihasználatlanok voltak.
Pusztán az első év tapasztalatai alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha bő egy esztendő múlva számos, jelenleg moratóriumot alkalmazó tagállam nem tartaná indokoltnak a korlátozások további fenntartását. Egyelőre azonban a keleti bérversenytől való félelem Németországot az álvállalkozói kiskapuk bezárására ösztönzi, Dánia szigorítja a munkavállalási engedélyek kiadását, Franciaországban pedig a szolgáltatások tervezett liberalizációja az európai alkotmányról szóló referendum kimenetelét is kétségessé tette – írja legfrissebb számában a Figyelő.
A cikket teljes terjedelmében a Figyelő hetilap most megjelenő számában olvashatják.
