A szerdán és csütörtökön tartó, szigorúan szakmai közönségnek szóló HR szakkiállításon leginkább kis tanácsadócégekkel találkozhat a kilátogató a SYMA Rendezvénycsarnokban, mivel inkább ők éltek a részvétel lehetőségével. Sok nagy tanácsadó iroda azért idegenkedett az ötlettől, mert úgy érzi, termékei nem
alkalmasak a standokon való bemutatásra. A külföldi tapasztalat azonban nem igazolja ezt az idegenkedést.
A rendezvényen harminckét cég állítja ki termékeit, ők viszont sok érdeklődőre számíthatnak. A vállalati humán erőforrás vezetők ugyanis nagyon lelkesen fogadták a kezdeményezést. A szervező Personal Hungary Kft.-hez és az egyes kiállítókhoz folyamatosan érkeznek a látogatói szándékot jelző telefonok és a pozitív hangú e-mailek. A hazai HR szakma vállalati képviselői hiányolják azokat a szakmai fórumokat, ahol megoszthatják egymással gondjaikat.
|
A német Spring Messe Management Kft. Svájcban, Ausztriában és Németországban is rendez emberi erőforrás szakkiállításokat. A kiállítás iránt érdeklődők száma kezdettől fogva mindhárom országban dinamikusan nőtt. Kölnben például idén hatodszorra került sor a rendezvényre, az első évben 75 kiállító volt, most meg már 300-an állították fel standjukat. A látogatók száma szintén folyamatosan nő, sőt a tapasztalatok szerint egyre magasabb szintű döntéshozók veszik szemügyre a tanácsadók által kínált szolgáltatásokat, és osztják meg egymással tapasztalatikat.
Magyarországon egyelőre harminckét kiállító jelentkezett a szervezőknél. „Az eddigi tapasztalatainkat és a piac nagyságát tekintve elégedettek vagyunk ezzel a számmal” – mondta a FigyelőNetnek Alexander Petsch, a Spring Messe Management Kft. ügyvezető igazgatója. Eddig csak nagyon ritkán fordult elő, hogy egy kiállító hűtlen lett volna a rendezvényhez, általában mindig visszatérnek.
|
A HR szakkiállítás eltér a többi hagyományos vásártól, hiszen itt a tanácsadók termékeinek és szolgáltatásainak megismertetésén túl ugyanolyan fontos célként szerepel a HR szakma tapasztalatcseréje. Ezért pódiumbeszélgetésekkel, szakmai előadásokkal igyekeznek erősíteni a látogatók közötti kommunikációt. A rendezvényt akár egy open space konferenciához is lehetne hasonlítani, ahol a résztvevők bármilyen téma vitájához csatlakozhatnak, ugyanakkor sértődés nélkül bármikor kiléphetnek a körből.
A kávészünet hangulatát idéző rendezvényeknek nagy a sikere a vállalati vezetők között. „Általában az a tapasztalatunk, hogy a HR vezetők egymástól elszigetelten dolgoznak, se más funkcionális vezetőkkel, se egymással nem tudják megbeszélni a problémáikat” – mondja Alexander Petsch. Ez különösen igaz a magyar HR-esekre, mivel itthon a szakmai fórumnak indított kezdeményezésekből is már csak informális beszélgetések lettek. Ezért a vállalatvezetők „ki vannak éhezve” egy ilyen kezdeményezésre.
Ezt bizonyítja a számos pozitív visszajelzés, ilyet Alexander Petsch eddig még egyetlen országban sem tapasztalt. „Magam is lelkes vagyok, és remélem a kiállításon nemcsak a tanácsadó cégek szolgáltatásait tudom megismerni, hanem a kollégáim is nyitottak lesznek egy kis tapasztalatcserére” – árulta el egy magyar vállalat HR igazgatója a FigyelőNetnek.
|
A magyar tanácsadók azért is idegenkedtek a kiállítás lehetőségtől, mert sokan nem tudták elképzelni, hogyan mutathatnák be egy standon egy olyan szolgáltatásukat, mint például a vállalati teljesítményértékelési vagy a cafeteria rendszer kidolgozása.
Külföldön egészen kreatívan oldják meg a kiállító tanácsadók ezt a problémát. A klasszikus brosúrákon kívül a legtöbb stand plazmakivetítőkkel van felszerelve, ezeken kisfilmek, power point prezentációk futnak. Ha felkeltik a HR-esek érdeklődését, a kiállítók mini workshopokat rendeznek ahol a szakemberek bármilyen kérdést feltehetnek.
De feltehetően nem csak a termékek megfoghatatlansága miatt idegenkedtek a tanácsadók a hagyományos formában megrendezett kiállítástól, hanem azért is, mert erre az iparágra nem nagyon jellemző ezt a fajta megjelenés. Az informatikai ágazatban is szereplő magyar HR szoftver cégek már hozzá vannak szokva a standos megoldásokhoz, így ők érezhetően nyitottabbak voltak a részvételre is.