FN

Alig több mint egy év múlva, 1998. január 1-jén az Európai Unió megnyitja távközlési piacát. Az addig hátralévő idő az érintettek és a törvényhozók számára egyaránt sok problémát tartogat. A legnagyobb az lehet, ha az államoknak – együtt vagy külön-külön – nem sikerül megfelelően ellenőrzésük alatt tartani a távközlési ágazatot, mert akkor a verseny helyett [...]
1996. 12. 18. 00:00
A véget érő esztendőben amúgy is hektikus ármozgásairól elhíresült hazai gabonapiacon újabb trend van kibontakozóban. A Budapesti Árutőzsde gabonaszekciójában két hónapja megállás nélkül csökkennek a jegyzések, s a várakozások szerint a zuhanás az új esztendőben is folytatódik majd. Az okot a szakértők a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásában látják. A gabonapiacot a nyáron feje tetejére állító, az [...]
1996. 12. 18. 00:00
A Motorola 1956-ban jelent meg a mobiltelefon-piacon, majd rá három évre bevezette kézi mobiltelefon-családját. Négy évvel később pedig megkezdte a mobil rádiók, felügyeleti egységek, bázisállomási berendezések gyártását a továbbfejlesztett mobiltelefon-szolgáltatás rendszeréhez. 1972-ben saját celluláris rendszerével, 1973-ban 1,1 kilogrammos, első generációs hordozható kézi telefonjával rukkolt ki. Nyolc évvel később egy teljes kísérleti rendszert állított fel Washingtonban [...]
1996. 12. 18. 00:00
REÁL-VÁLTOZÁSOK AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁHOZ KÉPEST 1994. 1995. 1996. 1997. GDP 5,2 7,0 5,5 5,0 Fogyasztás 3,9 4,1 6,0 4,0 Bruttó berendezés-beruházás 9,2 18,5 19,5 10,0 Export (áru- és szolgáltatás)1 13,1 18,4 8,6 10,0 Import (áru- és szolgáltatás)1 11,3 22,7 20,8 10,0 Folyó fizetési mérleg1 milliárd dollár 1,6 2,2 -0,5 -1,0 GDP százalékában 1,7 [...]
1996. 12. 18. 00:00
Egy nappal karácsony előtt tartja rendkívüli közgyűlését a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB), ahol a tulajdonosok várhatóan döntenek a hitelintézet átalakulásáról és jövőbeni stratégiájának elveiről. Az igazgatóság előterjesztése alapvetően egy nyereségérdekelt fejlesztési banki koncepció és egy hozzá kapcsolódó több elemű bankcsoport létrehozására tesz javaslatot. Az új hitelintézeti törvénynek (hit) megfelelően a ma még Magyar [...]
1996. 12. 18. 00:00
Stabilitási és növekedési paktum néven vonul be a történelembe a megállapodás, amely kompromisszumok árán végül is létrejött az Európai Unió tagállamai között a múlt hét végén Dublinban. Az eseményen részt vevők először láthatták az új közös valutát, az eurót. A bankjegyeket bemutató Alexander Lamfalussy, az Európai Monetáris Intézet elnöke, akitől jövő év júliusától a jelenlegi [...]
1996. 12. 18. 00:00
A HÉT VÉGI DUBLINI EUROCSÚCS (az Európai Unió állam- és kormányfőinak találkozója) után kiadott záróközlemény az integráció belső reformjának továbbvitelére, a munkahelyteremtő programok fontosságára és a közös valuta bevezetésével kapcsolatban elért haladásra helyezi a fő hangsúlyt. Erős pénz, biztos munkahelyek, biztonságos otthonok és egészséges unió – e szavakkal igyekezett összefoglalni a találkozón történteket Jaques Santer, [...]
1996. 12. 18. 00:00
Amióta a társasági törvény lehetővé teszi, saját tulajdonú, alapítású cégemben, cégeimben dolgozom. Általában elmondhatom, hogy közepesen sikeresen működünk, a cégek vagyona alapján valahol a középvállalkozások kategóriájába sorolom magunkat. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit jelentenek a különböző vállalkozástámogatási koncepciók a valóságban. Tulajdonképpen azt mondom, jobb lenne, ha nem dolgoznának ki semmiféle külön stratégiát a [...]
1996. 12. 18. 00:00
Szövetséget alakítottak a helyi koncessziós telefontársaságok azért, hogy az eddigieknél hatékonyabban érvényesíthessék érdekeiket a Matávval szemben. Henri Piganeau, a szövetség alelnöke szerint ugyanis a monopolhelyzetben lévő országos koncessziós megbénítja a hazai távközlési piacot irreálisan magas összekapcsolási díjaival. Mint ismeretes, a Matáv 2002-ig kapott jogot a helyközi és a nemzetközi hívások monopóliumának megtartására. A helyi tarifákat [...]
1996. 12. 18. 00:00
A Mercedes-Benz kockára teszi hírnevét azzal, hogy termékskáláját, saját hagyományaival szakítva, kisebb autókkal bővíti. Helmut Werner, a Mercedes-Benz 1993 óta hivatalban levő elnökének irányítása alatt a cég úgy döntött, hogy a forgalmat csak úgy tudja a régóta stabilan évi 500-600 ezer darab fölé emelni, ha kínálatát kisebb, olcsóbb autókkal egészíti ki. A kisebb autó azonban [...]
1996. 12. 18. 00:00
Bár több jelentkező akadt, végül a kárpótlási jegyek és az év végén magánkézbe került Magyar Hitel Bank részvényei bizonyultak a legjobb befektetéseknek. Kevesen hitték volna az év elején, hogy a legjobb befektetésért vívott harcban a Budapesti Értéktőzsdén a kárpótlási jegyek kerülhetnek az első helyre. A 144 forintos elmúlt évi záróárról indulva – nem csekély ingadozások [...]
1996. 12. 18. 00:00
A júliusban Kínához visszatérő Hongkong aggodalommal szemléli a két legnagyobb kereskedelmi partnere közötti vita erősödését. Tony Miller, a hongkongi kereskedelmi hivatal főigazgatója így nyilatkozott: “Mindig sajnáljuk, ha fontos kereskedelmi partnereink között rossz a kapcsolat, mivel mi vagyunk a szenvedő fél”. A 2-3 milliárd dollár értékű várható amerikai szankciók kezdeti hatását korlátozottnak tartják. Az üzletemberek és [...]
1996. 12. 18. 00:00
A Hydrotel Kft.-vel közösen országos mikrohullámú hálózat építésébe kezd Magyarországon a Global TeleSystems Group (GTS). Ez lehetővé teszi, hogy 1997 utolsó negyedétől az amerikai cég üzleti szolgáltatásokat nyújtson a megyeszékhelyeken, valamint Siófokon, Sopronban és Nagykanizsán. A tervek szerint a hálózat folyamatosan bővül, további városokat kapcsolnak a hálózatba. A beruházás várható összértéke meghaladja a 60 millió [...]
1996. 12. 18. 00:00
Annyit már eddig is lehetett tudni, hogy az Alternatív Távközlési Társaság főszervezője a MÁV. Hozzá csatlakozott a GYSEV, a KFKI számítástechnikiai társasága és a francia Unisource. A cégek vezetői ma már nem titkolják, hogy a társaságnak várhatóan tagja lesz a Mol; az MVM; a Magyar Posta; az MBFB; a Eurotelen keresztül az Antenna Hungária; valamint [...]
1996. 12. 18. 00:00
Éleződik a banki verseny a háztartások finanszírozásában – ezzel magyarázta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a legnagyobb lakossági pénzintézet két új konstrukciójának piacra dobását. Az A-hitel 1 millió forintig engedi túlköltekezni a folyószámla-tulajdonosokat, a Postajegy vásárlóinak pedig nem kell előre eldönteniük, hogy mennyi időre kötik le megtakarításaikat. Bár az OTP Bank október végi több mint 1,5 [...]
1996. 12. 18. 00:00
A konjunktúra-előrejelző intézeteknél és az állami béljósdáknál derűlátóbbak azok a befektetők, akik az elmúlt hónapokban hatalmas bevásárlóközpontokat nyitottak meg Budapesten. Ők, ha nem is szupergyors megtérülésre, de arra számítanak, hogy az ezredfordulóra hisztérikus vásárlási láz tör ki a magyarokon. Kalkulációjuk alapja egyrészt az, hogy a lakossági fogyasztási prognózisok – amelyek kevéske növekedéssel számolnak a következő [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az egyéni vállalkozók, a kis tőkéjű betéti társaságok és kft.-k számára a közterhek növekedése miatt nem sok jót ígér a jövő esztendő. A nagy alaptőkéjű, magas jövedelmezőségű cégek helyzetén viszont az elfogadott adó- és tb-törvények kismértékben javíthatnak. A kormányzat szerint januártól csak azoknak lesz nehezebb, akik eddig elkerülték a közterhek fizetését. Egy biztos: az 1997. [...]
1996. 12. 18. 00:00
Eltekintve attól, hogy az elemzés számos ponton módszertanilag is kifogásolható – így kétséges, hogy a tanácsot elég megalapozottnak tekinthetjük-e -, a történet kísértetiesen emlékeztet annak a bizonyos rabbinak az esetére, akinek még mindig maradt egy-két jó tanácsa, noha a libák már egytől egyig kipusztultak. Lengyelországban ugyanis a sokkterápiát éppen a hivatkozott Sachs professzor asszisztenciája mellett [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az új versenytörvény belépésével komoly változások várhatók a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) életében január elsejével. Emellett december végén a versenyhivatal és a versenytanács elnökének mandátuma is lejár. Bár sorsuk ma még bizonytalan, információink szerint mindkettőjüket újra kinevezik. Januártól lényegesen megváltozott versenytörvény alapján dolgozik a hivatal (Figyelő, 1996/24. szám), amit a jogalkalmazónak és a vállalkozásoknak is meg [...]
1996. 12. 18. 00:00
A bankrendszer kétszintűvé válásának tizedik évfordulóján, e héten lát napvilágot Banktan címmel az a könyv, amelyet a szerző nem csupán hitelintézeti szakembereknek ajánl. Mint mondja, vállalatvezetőket is szívesen látna a könyv olvasói között, ezért az írás szakmai mivoltát korántsem sértve, a szakzsargon útvesztői helyett igyekezett a köznyelv ösvényeit követni. Véleménye szerint ugyanis a banki gyakorlat [...]
1996. 12. 18. 00:00
A GSM-telefonok száma az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt, az emberek mobillázban égnek. De vajon meddig tart ez a növekedés? Az már most látható, hogy a kezdeti felfokozott kereslet kissé alábbhagy. Ezt a gyártók is tudják, és máris azon dolgoznak, hogy valami újjal rukkoljanak elő. Ez a DECT – Digital Enchanced Cordless Telecommunications (digitális kiterjesztett vezeték [...]
1996. 12. 18. 00:00
Sikeres esztendőt hagynak maguk mögött a világ részvénypiacai, ám a kivételes teljesítmények mögött egyre több a bizonytalanság – figyelmeztetnek a szakértők. Közülük egyesek, így a Goldman Sachs elemzői részvényeladásra biztatnak, mondván: a konjunktúra nem ad elegendő támaszt az idén az egekig kúszó részvényáraknak. A mexikói krízis nyomán rosszul kezdődött 1995. a világ tőzsdéin, hogy végül [...]
1996. 12. 18. 00:00
Lapunk érdeklődésére Hegedűs Éva megerősítette: az MBFB múlt pénteki igazgatósági ülésén december 31-i hatállyal lemondott igazgatósági elnöki posztjáról. Lépésének hátterét nem kívánta feltárni, csupán annyit mondott: szakmai és személyes okok egyaránt szerepet játszottak döntésében. Egyelőre még nem döntött arról, hogy hol folytatja pályafutását, annyit azonban elmondott, hogy többen keresték meg állásajánlattal. Hírek szerint felmerült Hegedűs [...]
1996. 12. 18. 00:00
Egy új korszak kezdete – röviden így összegezhető a biztosítási ágazat 1996-os esztendeje, amely során nemcsak a jogi szabályozottság, hanem a piaci helyzet is számottevően megváltozott. S bár az idei évre becsült 150 milliárd forint összesített díjbevétel a harmadik negyedéves adatok tükrében megvalósulni látszik, a szakemberek többsége ma már ódzkodik a korábbi években megszokott derűlátó [...]
1996. 12. 18. 00:00
Olvasói sztorik