FN

A közeljövőben valószínűleg nem derül ki hivatalosan, hogy ki vagy kik a felelős(ök) a Polgári Bank (PB) elmúlt évben közel 1 milliárd forintra duzzadt veszteségéért. E fő kérdésre ugyanis a "forró nyomon" tíz napig vizsgálódó felügyelőbizottság (fb) nem tudott megnyugtató választ adni. Az ugyancsak ezzel megbízott - egyelőre elnökét kereső - Állami Számvevőszék (ÁSZ) pedig várhatóan egyhamar nem tud sort keríteni a PB viselt dolgainak részletes
1997. 02. 26. 00:00
A kormány delegálási javaslatát a két legnagyobb szakszervezeti konföderáció: a versenyszférában működő MSZOSZ és a szervezett közalkalmazottak többségét tömörítő SZEF is üdvözölte. Ennek kapcsán az érintettek fontosnak tartották, hogy a mandátumok elosztása a “valós társadalmi súly” alapján történjen – fájdalom, ennek lemérésére vajmi kevés eszköz áll rendelkezésre. A javaslat mellett érvelve gyakran említik egy esetleges [...]
1997. 02. 26. 00:00
A Magyar Kábel Művek (MKM) Rt. tavaly tovább növelte árbevételét, így a privatizáció óta gyakorlatilag megháromszorozta forgalmát. Az 1993. végi magánosítás után, amikor a társaságban a Siemens 80 százaléknál nagyobb részesedést szerzett, és erősen centralizálta a vállalatot, a vezetés indokoltnak látta egységes, a vállalat valamennyi területét magában foglaló ISO-szabvány megszerzését. Ez különösen az évről évre [...]
1997. 02. 26. 00:00
1978. december: Agrárreformok, mezőgazdasági szabadpiacok megjelenése. 1980. november: Speciális gazdasági övezet létrehozása Sencsenben. Ezt követi további négy engedélyezése. 1982. szeptember: A XII. pártkongresszuson megerősítik a szocialista tervgazdaság prioritását. A decemberi alkotmányban a piacgazdaság másodlagos szerepét rögzítik. 1984. december: Ipari reform. A vállalatvezetők autonómiáját támogató intézkedések, a csődtörvény megalkotásának kezdete. 1985.: Árliberalizáció. 1987.: A XIII. pártkongresszus [...]
1997. 02. 26. 00:00
Clinton elnök előterjesztette az 1998. pénzügyi évre szóló költségvetési előirányzatot, valamint azt a középtávú pénzügyi tervet, mely 2002-ig el akarja érni az államháztartás kiegyensúlyozottságát. A Kongresszus republikánus vezetése félfordulatot hajtott végre: immár kész arra, hogy ezen az alapon tárgyaljon egy kompromisszumos költségvetésről.
1997. 02. 26. 00:00
Az Egyesült Államok azon hat ország közé tartozik, amelyek tavaly egymilliárd dollárnál nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le hazánkkal. A nagy tengerentúli partner súlyát a jövőben tovább növelheti az a hosszú távú együttműködési megállapodás, amelyet a magyar kormány és a General Electric (GE) Company képviselői múlt pénteken írtak alá Budapesten. Eközben az amerikai cégek itteni érdekképviselete is tovább erősíti lobbytevékenységét.
1997. 02. 26. 00:00
A világkereskedelem gyors növekedésével javult a nemzetközi tengeri áruszállításban részt vevő cégek helyzete - már amelyek egyáltalán talpon maradtak. Az előrejelzések szerint a következő 15 esztendőben megkétszereződik a tengereken és óceánokon szállított áruk mennyisége, ennek ellenére az iparág kilátásai nem igazán biztatóak.
1997. 02. 26. 00:00
Felvásárló és értékesítő szövetkezetet hoztak létre január közepén tolnai gazdák és a Concordia Közraktár Rt. Ez a második “raktárszövetkezet” az országban; az elsőt tavaly októberben, Marcaliban alapították. A szövetkezetet alapító gazdák nemcsak a terményt tudják előnyösebb feltételekkel értékesíteni, hanem fejleszthetnek is. Ilyen beruházás lesz az a terményszárító is, amelyet közösen üzemeltetnek majd. A gabonaszárító berendezés [...]
1997. 02. 26. 00:00
Próbapert indítanak a Kögáz-részvények elosztásának módja miatt a gázszolgáltatóhoz tartozó három megye: Somogy, Zala és Veszprém érintett települései. A 123 hátrányos helyzetbe került önkormányzat képviselői a napokban Csiha Judithoz fordultak, de a privatizációs miniszter nem tudott számukra kedvező választ adni. Más megyékkel ellentétben e régióban nem tudtak megállapodni egymással a városok és a kistelepülések az [...]
1997. 02. 26. 00:00
A leggyorsabban fejlődő és legtöbb bevételt hozó ágazat a távközlés; éves forgalma közel hétszázmilliárd dollár. Ezért van különös jelentősége a február 16-án - a Világkereskedelmi Szervezet égisze alatt - Genfben aláírt távközlési liberalizációs egyezménynek (GATS), amely a következő 50-60 évben meghatározza az ágazat fejlődését a világban - és az egyezményhez csatlakozó Magyarországon.
1997. 02. 26. 00:00
Az elkövetkező két évben 30 millió dollárt fektet a Philips a győri ipari parkban létesítendő autórádió-gyárába. Az üzemet a Philips Key Modules Magyarország Elektronikai és Mechanikai Kft. építi és működteti. A termelés júliusban kezdődik, és 600 embernek ad munkát. A győri ipari parkban megtelepedő gyár az európai autórádió-gyártó cégeknek és a Philips Car Systemnek adja [...]
1997. 02. 26. 00:00
A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár privatizációjának módjáról is döntött legutóbbi ülésén a kormány. Eszerint a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank átadja csaknem ötvenszázalékos részvénycsomagját az ÁPV Rt.-nek, amely így több mint 80 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Rábában. A társaságot ezután két lépcsőben értékesítik. Először pénzügyi és szakmai befektetőknek, zárt körben felajánlják a részvények 26-30 [...]
1997. 02. 26. 00:00
Clinton pénzügyi terve a költségvetés 2002-ig történő kiegyensúlyozására mintegy 100 milliárd dollárt kitevő adócsökkentéseket irányoz elő, főleg az alsó és középső jövedelmi kategóriák pénztárcáját kímélve. Ezek egyik kulcsintézkedése egy gyermekenként 500 dolláros adóhitel az évi 75 000 dollár bruttó jövedelem alatti családoknak (költsége: 47 milliárd dollár). Újdonság lenne egy 1500-1500 dolláros adóhitel az első két [...]
1997. 02. 26. 00:00
Nemcsak sok boroskannában, de az agrártiltakozók lecsillapításában is volt egy kis hamisság. A demonstrációt a kormányhivatalokban kezdettől fogva elsősorban borásztüntetésnek tekintették; remélve, hogy bortermelői könnyítésekkel kiengesztelhetik az elsősorban az általános agrártermelői terhek miatt tiltakozókat. A kormány eszerint döntött (Figyelő, 1997/8. szám). Egyebek között javasolja a bortermelők személyi jövedelemadó-előlegének 39 százalékról 2 százalékra csökkentését. A must- [...]
1997. 02. 26. 00:00
Nemzetgazdasági szinten, folyó áron 1200 milliárd forintot fordítottak beruházásokra Magyarországon 1996-ban; ez összehasonlító áron 4 százalékkal elmarad a megelőző évi 1000 milliárd forintos szinttől – derül ki a KSH előzetes számításaiból. A beruházási kedv élénkülésére utal, hogy a tavalyi negyedik negyedévben – erre a periódusra jutott az invesztíciók kétötöde – már 6 százalékos volumennövekedés mutatkozott [...]
1997. 02. 19. 00:00
A közép- és kelet-európai térség országai között is élesedik a küzdelem a német befektetők kegyeiért. Magyarország jó eséllyel indul ebben a versenyben. A szimpátia legalábbis kölcsönös: a német gazdaság minden nehézsége ellenére a magyar gyártók továbbra is a német piacon számíthatnak a legmarkánsabb forgalombővülésre. Roman Herzog szövetségi elnök, aki a napokban Magyarországra látogat, négy észak- és kelet-magyarországi megye elöljáróival is t
1997. 02. 19. 00:00
Az Európai Unió munkanélküliségi rátája 1996. decemberben 10,8 százalék volt; pontosan annyi, mint egy évvel korábban. A novemberi javulást követően tehát az év utolsó hónapjában ismét többen maradtak állás nélkül. Az Eurostat jelentése szerint Spanyolországban regisztrálták a legtöbb munkanélkülit: a mediterrán országban az aktív foglalkoztatottak 22,2 százalékának nem volt állása. A legjobb adattal – 3,5 [...]
1997. 02. 19. 00:00
December óta él egy, a kormány által elfogadott nyugdíjreform-variáció, melyet a nyugdíjbiztosítási önkormányzat és az ellenzék váltakozó hevességgel azóta is támad. A kormányzat képviselői végül - némi idő elteltével - rájöttek, hogy nem elég egy új nyugdíjrendszert kiötölni; el is kell azt adni a széles publikumnak. A probléma akkor jön, ha a nagyívű előadás közben kiderül, hogy a teremtmény mégsem olyan szép, mint doktor Frankenstein megálmodt
1997. 02. 19. 00:00
Forrás: Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Magyar Energiahivatal *A szerződés megkötése még folyamatban van Lőrinci MVM Csúcserőművi gázturbina 160 (MW) Előzetes létesítési 1998. Algyő Mol-Tractebel Gázturbinás kondenzációs 187 (MW) Előzetes létesítési 2000. Inke-Liszó Mol-EVN Inert gázra gázturbina 80 (MW) Előzetes létesítési engedély 1999. Zsana-II Mol Gáztározó 700 millió m3 mobilgáz 7 millió m3 csúcskapacitás Döntés előtt [...]
1997. 02. 19. 00:00
Hamarosan létrejön a PanTel Rt., amely alternatív szolgáltatóként elsősorban a Matávnak teremthet kemény konkurenciát. Alapítói a többi között a MÁV, a francia Unisource; a csatlakozni szándékozók között van az MVM, s barátkozik a gondolattal a BKV is. Az alapítói szándéklevelet aláírók február 28-ig titoktartási szerződést kötöttek, ezért hallgatnak. Nem tőlük származik a hír, miszerint nem [...]
1997. 02. 19. 00:00
Éveken át versenytársak voltak az optikai karakterfelismerő (OCR) szoftverek világpiacának élvonalában a magyar Recognita Rt. és az amerikai Caere Corporation. Tavaly év végén a Caere hárommillió dollárért felvásárolta a magyar szoftverfejlesztő sikercéget, s ezzel a lépéssel megszerezheti a világ első számú szállítói pozícióját az erősen bővülő OCR-piacon. Az optikai karakterfelismerő programok a szkennerrel (lapolvasóval) beolvasott [...]
1997. 02. 19. 00:00
Olvasói sztorik