Az Egyesült Államokban a vártnál kisebb mértékben, 113 ezerrel nőtt júliusban a nem mezőgazdasági ágazatban foglalkoztatottak száma, miközben a munkanélküliségi ráta 4,8 százalékra nőtt.
Pénteken erősödött a forint a bankközi devizapiacon Fél négy tájban az eurót 271,80/272,00 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki 273,10/20 forinttal. A forint 44 bázisponttal 3,70 százalékra erősödött a plusz/mínusz ingadozási sáv erős oldalán.
Az állami tulajdonú Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. 7 milliárd forintért megvette az ugyancsak állami tulajdonú Bábolna Zrt. Bábolna Takarmányipari Kft. üzletrészét, így privatizációra váró részvénytársaság hitelállománya csökkent.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapokból júliusban több mint 2 milliárd forint összegű tőkét vontak ki, a hozamok ugyanakkor közel 28 milliárd forinttal növelték a vagyont - közölte a szövetség.
A konvergenciaprogram nem tartalmazza az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten újságíróknak, miután konzultált az MSZP-frakcióval.
A korábbi évekhez hasonlóan 2000-2005 között országosan az óvodába beíratott gyermekek száma 3,9 százalékkal, az általános iskolai tanulók száma 7,6 százalékkal csökkent. A létszámváltozás differenciáltan, de fokozottabban érintette a kistelepüléseket – állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított hat magyarországi áramszolgáltató ellen. A GVH arra gyanakszik, hogy a szolgáltatók viselkedésükkel a fogyasztók szabad piacra való kilépését, és villamos energia szolgáltatás piacán a hatásos verseny kialakulását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 66,23 pontos csökkenéssel 21 914,74 ponton nyitott pénteken, ami 0,30 százalékos gyengülés az előző napi záró értékhez képest.
A Pénzügyminisztérium hatástanulmánya szerint a legszegényebb háztartásokban egy, a legtehetősebbekben négy százalékkal csökkenti a jövedelmeket, s a kiadásaikat is növeli a kormány Új egyensúly programja – írja a Világgazdaság.
Veszprém és Szentkirályszabadja 1,31 milliárd forintért adta el csütörtökön egy olasz szakmai befektetőnek a szentkirályszabadjai volt katonai repülőteret.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,70 pontos csökkenéssel, 21 980,97 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés. A vezető részvények, a Magyar Telekom kivételével, mind gyöngültek.
A forint euróval szembeni nyeresége minimálisra olvadt csütörtökön a nap végére a bankközi devizapiacon. Az eurót fél négy tájban 273,10/20 forinton jegyezték, szemben a reggeli 272,60/80 forinttal és a szerdai 273,25/30 forinttal. A forint 3,26 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A baromfiágazatban mintegy 25 százalékos termelői áremelés várható szeptember 1-jétől a madárinfluenza okozta ágazati sokk, valamint a különböző járulékos költségek emelkedése miatt - tájékoztatta a Baromfi Terméktanács az MTI-t.
Átadták a vásárlóknak a Premier Outlets Center második ütemét. A 2,5 milliárd forintos beruházással épült 4800 négyzetméteres terület 27 üzletnek ad helyet - mondta Szebenyi Miklós, a Premier Outlets Center igazgatója.
A bonni munkaügyi központ ismét toborzást szervez magyar munkavállalóknak Budapesten a Foglalkoztatási Hivatal Kálvária téri székházában október 10-én és 11-én. Szakácsokat, felszolgálókat, recepciósokat, pékeket és ápolónőket is keresnek.
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 3 százalékra emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak.
Lengyelország kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy további háromévi haladékot kapjon az uniós költségvetési kritériumok teljesítésére. Stanislaw Kluza pénzügyminiszter szerint az unió pénzügyi biztosa nem zárta ki a kompromisszumos megoldást.
Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán átadta az M3-as sztrádának a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyet délről elkerülő szakaszát, valamint a nyírségi nagyvárosba vezető 4-es főút új négysávos részét.
A HVB Bank lesz a főszervezője a még állami tulajdonban lévő közel kétmillió darab, az összes részvény 1,7 százalékát kitevő Mol-részvény értékesítésének – erősítették meg az ügylethez közel álló források.
Az augusztus 1-jén a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) honlapjára felkerült a társadalmi egyeztetésre szánt Új Magyarország Fejlesztési Terv. A dokumentumot októberben kell megküldeni az Európai Bizottságnak.
Az év első felében 13 ezer felépített lakás kapott használatbavételi, és csaknem 20 ezer új lakás építési engedélyt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).