Gazdaság

A várakozásoknak megfelelően nem gátolta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésének nyilvánosságra hozatala a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) privatizációs szerződésének múlt heti aláírását. Az új tulajdonosok ugyanis többek között éppen azért fektetnek be nagyobb összeget friss szerzeményükbe, mert osztják az ÁSZ azon véleményét, hogy a bank tőkeellátottsága, a törvényes határon mozgó szavatoló tőke és a források közötti alacsony sajáttőke-állomá
1997. 08. 27. 00:00
A tavalyinál kétszer magasabb adózás előtti eredményről, és 23 százalékkal növekvő árbevételről számolt be a Soproni Sörgyár féléves jelentése. Mindazonáltal az eredmények összehasonlítása igencsak nehézkes, miután a martfűi sörgyár tavasszal beolvadt a soproniba, s a féléves mérlegben már szerepelnek az új családtag eredményei is. A volumenben 2 százalékkal zsugorodó hazai piacon a két sörgyár egyesített [...]
1997. 08. 27. 00:00
A feketefoglalkoztatás visszaszorulását várja a munkaügyi tárca attól a szeptember elsején megnyíló lehetőségtől, amely révén a munkáltatók naponta megválthatják a munkakönyves alkalmi dolgozóik közterheit. Kiss Péter miniszter idén legalább 30 ezer ember jelentkezésére számít.
1997. 08. 27. 00:00
Magyarország legnagyobb pénzintézete a féléves gyorsjelentésben nyilvánosságra hozott eredményekkel is igazolta részvénye árfolyamának több mint kétszeres emelkedését. (Az év első napjaiban a tőzsdén 2900 forint körül forogtak e papírok, míg újabban 6300-6500 forint körül mozgott az árfolyam.) Az OTP Bank Rt. első féléves adózás előtti eredménye megközelítette a 9,3 milliárd forintot, míg a leányvállalatok teljesítményét [...]
1997. 08. 27. 00:00
A gazdasági térségek kialakulása, a közigazgatás, vagy épp a légierők kommunikációjának modernizálása esélyt adhat a regionális távközlési vállalatoknak a biztonságos fejlődéshez. Rudi Fischer, a United Telecom Investment (UTI) vezérigazgatója, a Magyarországi Helyi Távközlési Koncessziós Társaságok (LTO) Szövetségének elnöke mindenesetre bizakodó. Már csak azért is, mert remény lát az eddiginél rugalmasabb tarifastruktúrára és szabályozásra.
1997. 08. 27. 00:00
Az előzetes várakozásokat is felülmúló gazdasági sikerrel zárult a Pepsi Sziget '97, az év legnagyobb szabású kulturális fesztiválja. A nézőcsúcs nyereséget hozott, így a mostani bevételből még a tavalyi adósságot is ki tudják fizetni a szervezők, ami első alkalommal fordul elő a rendezvény történetében.
1997. 08. 27. 00:00
Nem biztos, hogy Franciaország sokáig megengedheti a nemzeti autótársaságok - a Renault, illetve a Peugeot-Citroën - különállóságának luxusát. Sokan kemény figyelmeztetésnek - s egyúttal a menekülés jelének - tartják, hogy a svéd Volvo augusztus első napjaiban eladta 11,38 százalékos Renault-részesedését.
1997. 08. 27. 00:00
Különös dolgok történnek manapság a pénzvilágban – állapította meg a minap a londoni Financial Times, drámai hangvételű szerkesztőségi cikkében. A Kínai Népköztársaság által kibocsátott dollárkötvényeket például hatalmas étvággyal veszi fel a tőkepiac, holott azok alig egy százalékkal nagyobb hozamúak, mint az amerikai kincstár kötvényei. Ugyanehhez a bázishoz viszonyítva a szintén keresett szlovén állampapírok esetében fél [...]
1997. 08. 27. 00:00
A manapság mifelénk is rohamosan terjedő private banking a rövid távú spekulációs célú befektetéssel szemben nem nélkülözheti a közép- és hosszú távú előregondolkodást. A gondosan előkészített és megtervezett magánvagyon-kezelést mindenekelőtt az az ősi létfenntartó és -motiváló elemi ösztön képezi, melynek csupán megjelenési és megvalósulási formája változott az idők folyamán. Mint ahogy a private banking lényege is örökéletű: olyan személyre sz
1997. 08. 27. 00:00
A magyar export az első hat hónapban gyorsabban nőtt, mint az import - derül ki az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) statisztikáiból. Figyelemre méltó, hogy hazánk áruforgalmi szaldója Németországgal és Ausztriával szemben is pozitív egyenleget mutat. A kedvező tendenciák ellenére elképzelhető, hogy a második félévben kedvezőtlenebbül alakulnak majd a külgazdasági folyamatok.
1997. 08. 13. 00:00
Ügyeletes sikerországnak lennie kell. Legalábbis az átalakuló gazdaságok teljesítményét nemzetközi összehasonlításban szemlélő elemzők és újságírók számára. Kell egy ország, amit fel lehet mutatni, mint a jó példát, s mércéül lehet használni a többiek értékeléséhez. Az ügyeletes sikerországnak ebből adódóan kitűnő a sajtója, s mivel mindez a befektetők döntéseire is kedvezően hat, bármely ország népe örülhet, [...]
1997. 08. 13. 00:00
A hazai területfejlesztést az idén mintegy 250 milliárd forintnyi költségvetési forrás szolgálja. Ez az összeg azonban elaprózódik a különböző tárcák és szervezetek között, így felhasználásának hatékonysága kérdéses. Az euro-konformnak tartott területfejlesztési törvény és a most készülő területfejlesztési koncepció a finanszírozás megváltoztatása nélkül aligha hozhat eredményt.
1997. 08. 13. 00:00
A Taurus Rt. új traktorgumigyár létesítését tervezi Nyíregyházán. A gyárépítési elképzelésekről a Reuter adott hírt. A 6,8 milliárd forintos beruházás tényét azonban a Taurus vezetése még nem erősítette meg, és a város önkormányzata sem tudott erről bővebb felvilágosítást adni. A beruházás mindenesetre egybevágna a többségi tulajdonos Compagnie Financiere Michelin 1996-ban, a cég privatizálásakor vállalt kötelezettségeivel. [...]
1997. 08. 13. 00:00
Szó szerint mindenkinek aranyat ért az, hogy a pénzügyi tárca januárban könnyített a nemesfémpiacot az utóbbi években ellehetetlenítő adóterheken. A vásárlók a csökkenő áraknak, a kereskedők a növekvő forgalomnak örülhetnek, a kormány pedig - láss csodát! - lehet, hogy az alacsonyabb adók ellenére is többet kasszíroz be. A fekete arany egy része ugyanis kifényesedett...
1997. 08. 13. 00:00
MEGALAKULHATNAK A TB-ÖNKORMÁNYZATOK. A munkaadók után a munkavállalóknak is sikerült megállapodniuk a társadalombiztosítási önkormányzatok mandátumainak elosztásán. Így a törvényes határidő utolsó pillanatában ugyan, de megtarthatja alakuló ülését a nyugdíj- és egészségbiztosítási önkormányzat. SIKER A NAGYDÍJON. Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a vasárnapi, 12. Magyar Nagydíj a Hungaroringen. Az első becslések szerint 200 ezer, zömmel német [...]
1997. 08. 13. 00:00
Nem üzleti vállalkozásnak indult, mégis azzá nőtte ki magát a napokban ötödik alkalommal sorra kerülő, Magyarország és egyben Európa hozzánk közel eső fertályának legnagyobb szabású zenei-kulturális rendezvénye: a Sziget. Az egyhetes koncertsorozatnak - amely tavaly már 200 ezer nézőt vonzott - idén 200 millió forint fölé duzzadt a költségvetése.
1997. 08. 13. 00:00
A parlament az ősszel tárgyalja meg azt a javaslatot, amellyel a kormány tíz évre szóló teljes adómentességgel támogathatná az újonnan létesülő magyarországi nagyberuházásokat. A javaslat szerint a kiemelt (15 százaléknál nagyobb a munkanélküliséggel küszködő) térségekben tervezett, legalább 3 milliárd forintos beruházások után adhatná meg a kabinet a rendkívüli adókedvezményt. Ilyen – megyénél kisebb – régiók [...]
1997. 08. 13. 00:00
A gazdaság szerkezeti átalakítása érdekében hozott kormánydöntés, miszerint bezárják azokat a veszteséges vállalatokat, amelyek privatizációjára nincs esély, tiltakozó megmozdulásokat váltott ki Romániában. E hét elejétől 17 ilyen cégnél végleg beszüntették a termelést. Elemzők szerint a hirtelen elhatározás mögött az IMF áll.
1997. 08. 13. 00:00
Hétfőn hozzávetőleg hat százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde indexének (BUX) értéke. A mérték alapján akár drámaiként is aposztrofálható áresés mögött részben az áremelkedéseket követő szükséges korrekció húzódik meg. Másrészt viszont - a nemzetközi piacokkal összhangban - egy tartósabb részvénypiaci konszolidáció első körvonalai látszanak kibontakozni.
1997. 08. 13. 00:00
A Magyar Televízió (MTV) Rt. munkatársai közül hozzávetőlegesen 750 főnek kell még az idén megválnia munkahelyétől. Az MTV Közalapítvány kuratóriuma által jóváhagyott ez évi üzleti tervben ugyanis ezer fő elbocsátásáról döntöttek, s az első félévben csak 219 embert küldtek el. Az év végéig teljes részlegek, köztük a szegedi és a pécsi körzeti stúdiók (közel 200 [...]
1997. 08. 13. 00:00
Tárgyalások kezdődtek a még állami kézben lévő erőművek eladásáról. A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. önállóan keres befektetőt két erőmű-részesedésére. A cég azonban - mint Tombor Antal megbízott vezérigazgató lapunknak elmondta - nem hamarkodja el a Mátrai, illetve Dunamenti Erőműben birtokolt kisebbségi részvényeinek eladását.
1997. 08. 13. 00:00
A kötvények minősítésének előzményeként az Egyesült Államokban már 1841-től kereskedőihitel-ügynökségek működtek. Az első besorolással a vasúti kötvényeket illették 1909-ben, amiről aztán John Moody könyvet adott ki. Hosszú ideig ez maradt a módja a minősítéseknek: az egyes társaságokról beszerzett információk alapján ingyenesen besorolást bocsátottak ki; a bevétel a könyvek eladásából származott. A Poor’s 1916-ban követte Moody [...]
1997. 08. 13. 00:00
A magyar ingatlan-befektetési piacon az utóbbi két évben kialakult új trendet a modern, jól megközelíthető raktárépületek iránti egyre erősödő kereslet jellemzi. A nemzetközi cégek havi 15-18 márkát is hajlandóak adni az igényeiknek megfelelő raktárak négyzetméteréért.
1997. 08. 13. 00:00
Olvasói sztorik