A Financial Times (FT) idén is közzétette vállalati rangsorát, amelyet a társaságok piaci értéke alapján állított össze. A listát ezúttal is a General Electric vezeti.
A regionális fejlesztési társaságok között várhatóan sajátos szerepet játszik majd a tavaly év végén létrehozott Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Kft., melyet félmilliárd forintos tőkével az egyelőre százszázalékos tulajdonos MFB alapított. Az anyabank elképzelései szerint további félmilliárdot a főváros környéki agglomerációs fejlesztésekben érdekelt önkormányzatok, vállalkozások és közműcégek tesznek majd hozzá a társaság vagyonához. Az MFB középtávon meg [...]
A már-már fejlettnek mondható hazai bankrendszer a sokasodó külföldi partnerek jóvoltából egyre több módszert "importál", ám például a hitelintézeti kockázatkezelés területén még vannak elmaradások. Ahogyan egyéb kérdésekben, úgy a nagy többség e tekintetben is az egységesítés mellett tör lándzsát, a megvalósítás azonban még várat magára.
A használaton kívüli hűtőszekrények környezetkímélő bontásához szétszerelő üzemet hozott létre Törökszentmiklóson az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. Az üzemet tavaly építették fel. A 87 millió forint értékű beruházáshoz a Központi Környezetvédelmi Alap 26 millió forinttal járult hozzá, így a cégnek csak a beruházási érték 70 százalékát kellett előteremtenie. A fejlesztést a német Adelmann cég és több [...]
Kedden lemondott a japán pénzügyminiszter, s könnyen lehet, hogy az amerikai elnök is kénytelen lesz megválni pozíciójától. Az indonéz rúpia dollárral szembeni árfolyama néhány nap alatt további 50 százalékot veszített értékéből, ezt követően pedig ismét 9 ezres szinten jegyezték a távol-keleti fizetőeszközt. Az állandósult bizonytalanság természetesen világszerte a részvénypiacok ellen hangolta a befektetőket, akik egy része aranyba menekítette
A Budapesten működő vasúti járműgyártó vállalat, a Ganz-Hunslet Rt. 200 vasúti teherkocsi gyártására, illetve összeszerelésére írt alá szerződést az Adtranz céggel. A német fél már korábban is rendelt ilyen vagonokat a Ganz-Hunslettől, amely számára 1995-1996 folyamán összesen 72 vasúti kocsit szállított. A most megrendelt, együttesen mintegy 10 millió márkát érő vagonok gyártása várhatóan 1999-ig tart. [...]
Becslések szerint idehaza 20-30 ezer magán-előfizetője lehet az Internet-hálózatnak. Valószínűleg számukra jelent igazán jó hírt, hogy a Matáv Rt. február elsejétől kedvezményt ad a világhálón való éjszakai böngészésére. Ha ugyanis valaki legalább 53 percig egyfolytában használja a vonalat, akkor - szörfözzön bár órákig - összesen 100 forintot kell fizetnie.
Érthető, hogy az egyre erősödő Takarékbank idővel a teljes takarékszövetkezeti kört szeretné kiszolgálni. A működését jellemző számok bővülését azonban a még nem integráltak hiánya nem gátolja. Az előzetes adatok szerint a hitelintézet mérlegfőösszege – az 1996. évi 67 milliárd forint után – tavaly már elérte a 100 milliárd forintot, adózott eredménye pedig több mint 700 [...]
Műszaki fejlesztő bázis létrehozását tervezi az Audi. A beruházás egyik lehetséges helyszíneként Győrt nevezték meg. A Rába-parti város a projektért a VW-konszern által megjelölt más közép- és kelet-európai helyszínekkel versenyez. A beruházók az itteni központ létrehozásához igénybe vennék a kormány pályázat útján elnyerhető támogatását is – így a konszern akár a beruházás összegének 25 százalékát [...]
Kilencszáz millió forintos (8 millió márkás) befektetésről írt alá megállapodást még tavaly decemberben a frankfurti székhelyű Special Restructuring Programme (SRP) és a Ganz-Gépgyár Holding Kft. A tőkeinjekció révén a Ganz-csoport jegyzett tőkéje 2,3 milliárd forintra emelkedett, amely a vállalat reményei szerint javítja versenyképességüket. A tőkeemeléssel egy külső befektetési csoport szerzett részesedést a cégből, amely addig [...]
Romániában továbbra is tart az a koalíciós válság, amely már a múlt év utolsó heteiben kiéleződött. A politikai és személyi pozícióharcoktól eltekintve, a koalíció további sorsa a még mindig lassú és ellentmondásos reformfolyamat jövőjét és tempóját is eldöntheti. A pénzügyminiszter szerint 1998 gazdaságilag "a tavalyinál is bonyolultabb" esztendő lesz.
Létezik-e menedzserdivat hazánkban? A kérdés már csak azért is zavarba ejtő, mert megelőzi egy másik: kiket sorolhatunk a menedzserek körébe? Egyáltalán kialakultak-e már azok a normák, amelyek alapján kiválaszthatnánk az e kaszthoz tartozókat? Minták persze vannak. Az uniós felvételre készülő Magyarország mai és leendő menedzserei vigyázó szemeiket Párizsra, Rómára vagy Londonra bízvást vethetik. Európa nyugati felén - amint az jelen összeállítá
A vállalatokat mindig is érdekelte, mit gondolnak róluk vásárlóik, ám azok elégedettségét hazánkban csak az utóbbi időben kezdték tudományos módszerekkel vizsgálni. Ehhez a piaci verseny mellett hozzájárult az is, hogy a - szakmai elismerést és közvetve anyagi előnyt adó - minőségi díjak kritériumrendszerében központi helyet kap ez a fogalom.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) múlt heti ülésén többen úgy vélekedtek, hogy Kökény Mihály – a politikusok között nem egyedüliként – sértő kijelentéseket tett az orvosi karról. A kamara mindenesetre lemondásra szólította fel a minisztert, miután értékelése szerint Kökény Mihály nagymértékben felelős az egészségügy válságáért, s nem képviseli kellő eréllyel a kormányban a szféra érdekeit. [...]
A tíz évvel ezelőtt alapított IIASA-Shiba díj jubileumát odaítélői minden korábbinál több elismerés kiosztásával ünnepelték. A hazai minőségügy hajnalán létrehozott díj sorsa felülmúlta a várakozásokat: egy évtizede sokan még kuriózumnak tartották az alapító japán professzor "minőségmániáját".
A francia menedzservilág éppolyan tagolt, mint maga a francia társadalom. Következésképpen menedzserből is sokféle van: nem könnyű tehát felrajzolni az átlagmenedzser portréját. Aki mégis megkísérli, kevés jellegzetes vonással dolgozhat, nem mintha szürke figuráról lenne szó, hanem mert nagyon sokan igyekeznek menedzserszerűvé válni.
A hét elején az Inter-Európa Bank (IEB) Rt. székházában bejelentették: a hitelintézet brókercége, az Inter-Európa Befektetési Rt. egyesül a Capital Rt. többségi tulajdonában álló New York Broker Rt.-vel. Az Inter-Európa-csoport – és hangsúlyozottan nem maga a bank – többségi részesedést szerez továbbá az ugyancsak Capital-tulajdonú Europool Befektetési Alapkezelő Rt.-ben is. A kitételnek azért van jelentősége, [...]
* Egyedi eltérés lehetséges Forrás: biztosítók Biztosító Kártérítési limit Önrész Díjszámítás alapja ÁB-Aegon 1 millió forint/kár* vagy 3 millió forint/év 10-20 százalék Éves forgalom Ahico Egyedi elbírálás szerint Egyedi elbírálás szerint Egyedi elbírálás szerint Colonia 25, 50, 100 millió forint 10 százalék, min. 50 ezer forint Éves forgalom Garancia 10 millió forint* 10 százalék, min. [...]
A Reálbank Rt. majdnem 10 százalékos részesedést szerzett a több mint 23,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Postabankban. A konszolidációra váró kisbank tavaly decemberben a tőzsdén kívüli kereskedelemben – több részletben, és több eladótól – piaci árfolyamon szerezte meg a mintegy 2,3 milliárd forint névértékű pakettet. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet áldására nem volt szükség, [...]
A miniszterelnök bukása óta tart a cseh gazdasági és politikai válság. A jelenlegi kormány átmenetinek tekinthető: reális lehetőség, hogy a január huszadikai köztársaságielnök-választást követően viszonylag gyorsan előrehozott parlamenti választásokra kerül majd sor. A következő kabinet előtt mindenképpen az a kihívás áll, hogy a Klaus által nagy önbizalommal és túl korán "befejezettnek" nyilvánított reformokat újult erővel folytassa.
A környezeti károk felszámolása Magyarországon jelenleg mintegy 330 milliárd forintot igényelne. Ezen összegnek azonban tavaly csak kevesebb mint egy százaléka állt rendelkezésre. Az újonnan keletkező szennyezések fedezetéül szolgálhatna egyéb eszközök mellett a kötelező környezeti felelősségbiztosítás, melynek úgymond önkéntes változatát jelenleg több mint fél tucat biztosító kínálja.
A kormány a tavaly karácsonykor elfogadott egységes magánosítási törvény alapján 30 napon belül kidolgozza a végrehajtási utasítást, amely várhatólag még januárban életbe lép – jelentette be a napokban a román miniszterelnök. Az Állami Vagyonalapnak február végéig 80 szerződést kell megkötnie a világ vezető beruházási bankjaival annak érdekében, hogy befektetőket találjanak a legnagyobb, s egyúttal a [...]
Londonban régen elmúlt az az idő, amikor reggel 9 óra felé sötét öltönyt és keménykalapot viselő férfiak lepték el a Bank metróállomás környékét, tökéletesen megfelelve a bankárokról kialakított sztereotip képnek.
Jóllehet, soha nem látott bőség köszöntött be a sörpiacon, a fogyasztás hat év alatt 26 százalékkal csökkent. Pedig a külföldi tulajdonosok 1992-től dollár százmilliókat fektettek be a hét nagy gyárba. Eközben azonban a sör versenyhátrányba került a többi szomjoltóval szemben: a fizetendő adó mértéke, s így a nedű ára vészesen nőtt, s - részben ezért is - egyre több üdítő és bor fogyott.