Idestova tíz éve, 1995. március 12-én hirdette meg Horn Gyula kormányfő - Bokros Lajos pénzügyminiszterrel és Surányi György jegybankelnökkel az oldalán - a stabilizációs csomagot.
Nem lepték meg az informatikai pletykalapok olvasóközönségét a MacWorld Expón Steve Jobsnak, az Apple vezérének termékbejelentései a Mac Mini nevű számítógépről és a flashmemóriákat használó iPod Shuffle zenelejátszó készülékről. A Think Secret nevű Apple-rajongói oldal (www.thinksecret.com) szerkesztője ugyanis jóval a kiállítás előtt macbeszélésre bocsátotta lapja hasábjain, hogy mivel egészül ki januártól a cég portfóliója. Jobsot [...]
A február 1-jén induló Fészekrakó program mellett már új konstrukciókkal kezdenek felsorakozni a bankok. Ingatlanpiaci szakértők ugyanakkor úgy vélik, a feltételek legfeljebb fiktív családokon segíthetnek.
A banki ügyfeleknek még csak egytizede használja az elektronikus szolgáltatásokat, holott ezek révén ma már szinte minden tranzakció kényelmesen elvégeztethető, és legalább felére csökkenthető a havi költség.
A korábban nullszaldót ígérő Pannonplastban ismét csalódniuk kellett a befektetőknek: a negyedik negyedéves veszteség meghaladja a 800 millió forintot.
Bush minden konkrétumot kerülő beiktatási beszéde után felbukkant az „iráni opció": egy új fegyveres intervenció veszélye. Ez egyelőre csak lehetőség - de tragédiák egész sorát okozhatja. Még amerikai tragédiát is.
Közel megháromszorozta megelőző évi növekedését 2004-ben a Budapesti Értéktőzsde. Hát akkor miért tartja a magyar polgár pénzének csupán néhány százalékát részvényekben, és megtakarításainak döntő részét miért bankbetétekre bízza? Talán, mert félelmetes a számára ismeretlen tőzsde, s amúgy is irtózik a kockázattól. Ha netán valakit e hevenyészett magyarázat nem elégít ki, annak teljes meggyőződéssel ajánljuk Kenessei [...]
Több mint 800 ezer e-mail küldését ismerte be az a 24 éves pennsylvaniai férfi, aki egy segélyszervezet nevében gyűjtött adományokat a délkelet-ázsiai katasztrófa áldozatainak. Az átutalt pénz azonban a Mercy Corps. nemzetközi segélyszervezet helyett valójában az ő számláján landolt, amiből az autóját akarta megjavíttatni. A csalással vádolt „zavarosban halászó” esete nem egyedi, a MessageLabs e-mail [...]
Levegővel felfújt autóabroncsot a Michelin cég alapítói, André és Edouard Michelin használtak először az 1890-es évek elején. Ez a közlekedést forradalmasító megoldás lényegében máig nem változott, ám legújabb technológiájával a Michelin most talán örökre búcsút mond a jó öreg levegős guminak. A cég új gumiját ugyanis egyáltalán nem kell felfújni: a Tweel elnevezésű abroncs egy [...]
Hazánk alacsony internet-lefedettsége ellenére a magyar cégeknek megérné rendhagyó elemeket is alkalmazni az internetes marketing és kommunikáció területén.
Gömbrobot Bármilyen talajon, homokban, sárban, vagy hóban is képes sebesen haladni. Rendszerint rögzített kamerákból állnak össze ma még a térfigyelő rendszerek. Ezek az elemek persze a fejlettebb megoldások esetén már távolról irányíthatók, és így kameramozgások elvégzésére is alkalmasak, vagyis egyetlen optika nagyobb területek végigpásztázására is képes lehet. Takarásban lévő tárgyak és helyek azonban általában mindenhol [...]
Tudnivaló, hogy a jó evéshez körülmények kellenek. És bizonyos körülményekhez bő evés tartozik. Az ember az élet nagy eseményeit mindig lakomával pecsételi meg. Esküvő, keresztelő, hogy csak a kézenfekvő példákat említsem, nem képzelhető el nagy zabálás nélkül, de még a legfrissebb gyász is evésre ösztönöz, amit én sosem fogok megérteni – természetesen a halotti torra [...]
Felfokozott várakozás kíséri az üzleti életben a közteherrendszer várható átalakítását a kormányfő és a pénzügyminiszter minapi bejelentéseit követően. Nehéz lenne észre nem venni, hogy az erőteljes szlovák és román adócsökkentés mellett az EU immár három szervének – Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Ecofin (a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa) – feddését ellensúlyozandó, a kormány lépéskényszerbe került. [...]
LÉNYEGE. A profit figyelmeztetés a társaságok által kiadott közlemény, amelyben a társaság a korábbi menedzsment-előrejelzésektől és/vagy piaci várakozásoktól negatív irányba számottevően eltérő eredményre hívják fel a befektetők figyelmét. ÁRFOLYAMHATÁS. A profit warning szinte minden esetben a papír hirtelen gyengülését vonja maga után. A gyengülés oka, hogy a részvény árfolyamát általában meghatározó jövőbeli eredménytermelő képesség gyengébb [...]
Tokaji Hárslevelű 2002, Kikelet Ezen a héten kemény tél van, e durva hidegben némi vigaszt meríthetünk e szép palackból, mely a Kikelet nevet viseli. Pontosabban a Kikelet annak a kis kézműves tarcali családi pincészetnek neve, melyet a Franciaországból Magyarországra patriált, a Disznókő sikereiben oroszlánrészt vállaló Berecz Stephanie és férje, Zsolt hozott létre a Tokaji-hegy lábánál [...]
Sajátos megoldással vágja át a magyar állam a magánszféra és az állam együttműködésének gordiuszi csomóját, amikor az Állami Autópálya Kezelő Rt.-t akarja bevonni a sztrádafinanszírozásba. A magántőkére alapozó, PPP alapú sztrádaépítés az idei büdzsé egyik slágere. A kérdés csak az, Brüsszelben nem érzik-e úgy, hogy őket is át akarják vágni.