Gazdaság

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe júliusban egy százalékponttal 44,5 százalékra emelkedett. A magyar tulajdonú vállalkozások üzleti bizalmi mutatója egy évvel ezelőtt érte el csúcspontját, majd tíz hónap alatt 14 százalékkal csökkent. A tendencia irányát az utolsó két hónap bizalom erősödése nem változtatta meg.
2005. 07. 29. 12:17
Az állam kötelezővé tenné a benzinkutak számára, hogy az előttük található nagy oszlopokra kiírják az üzemanyagok árait. A piac szereplői, bár értetlenkednek az állami beavatkozás készülődése láttán, állnak elébe a változásoknak.
2005. 07. 29. 12:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,18 pontos emelkedéssel, 20 701,80 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,22 százalékos erősödés. A Mol nyitás után 2 perccel átlépte a 20 ezer forintos küszöböt.
2005. 07. 29. 09:36
A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. (Démász) az év első felében 2,64 milliárd forint konszolidált mérleg szerinti eredményt ért el, 18,61 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2005. 07. 29. 07:58
Miközben az Egyesült Államokban, Európa számos országában és a Távol-Keleten is rendkívül népszerűek, Magyarországon korlátozott érdeklődés követi a bizalmi mutatók alakulását.
2005. 07. 29. 07:30
Az APV Rt. Igazgatósága döntést hozott a Mahart Szabadkikötő Rt. szétválása során létrejövő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos részvénycsomagjára kiírt értékesítési pályázattal kapcsolatban.
2005. 07. 28. 18:31
Az ÁPV Rt. Igazgatósága úgy határozott, hogy még nem hirdet eredményt a Malév Rt. privatizációja céljából indított tárgyalásos eljáráson, és a Transatlantic Aviation Limited-del már nem tárgyal tovább - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.
2005. 07. 28. 18:05
Nem hirdetnek győztest az FHB privatizációs tanácsadói tenderén, a kérdést egyelőre levették a napirendről – közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. csütörtökön.
2005. 07. 28. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,30 pontos emelkedéssel, 20 656,62 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,65 százalékos erősödés.
2005. 07. 28. 17:14
A Nyírségi Takarékszövetkezetnél történt súlyos törvénysértések miatt a szövetkezet tulajdonosai úgy döntöttek, hogy takarékszövetkezet kirendeltségeit eladják és a szövetkezetet kivezetik a piacról - mondta Petrovai György, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogi képviselője.
2005. 07. 28. 13:54
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a temetkezési vállalkozások hirdetéseiről vizsgálódott az egészségügyi intézményekben, valamint a temetkezési szolgáltatók sajtóban és a telephelyeik környékén megjelent hirdetései kapcsán. 34 jogsértő reklámot észleltek.
2005. 07. 28. 12:46
Tatabánya önkormányzata sajnálatosnak tartja, hogy az amerikai tulajdonban lévő Artesyn Kft. a város érdemi tájékoztatását mellőzve jelentette be a sajtó számára termelő üzemének áttelepítési szándékát – hangsúlyozta Bencsik János polgármester.
2005. 07. 28. 11:13
Csütörtökön reggel a forint erősen nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 245,05/20 forinton jegyezték, ami csupán néhány filléres eltérés a szerda délutáni 245,15/20 forintos árfolyamhoz képest.
2005. 07. 28. 10:48
Csokorba szedte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) elmúlt hároméves működését jellemző, sokszor, sok helyen megkérdőjelezett, a sajtóban gyakran emlegetett ügyleteit – írja a Népszabadság.
2005. 07. 28. 09:32
A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai vállalata, a japán Sony és csoportja az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről 7,3 milliárd jenes adó utáni veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 23,3 milliárdos adózott eredmény után.
2005. 07. 28. 09:04
A hazai internetes áruházak forgalma 30-40 százalékkal nőtt az első fél évben 2004 hasonló időszakához képest – tudta meg a Világgazdaság. A magyar online kiskereskedelmi piac már külföldi cégek érdeklődését is felkeltette.
2005. 07. 28. 08:12
Két kisbefektető – a vezérigazgató és helyettese – vásárolta „vissza" a Szobi Szörp Rt.-t a francia Teisseire csoporttól.
2005. 07. 28. 08:00
Rovatunkban három különböző stratégiájú fiktív befektetőnk portfóliójának alakulását követjük nyomon. A 2005. január 3-ai induláskor a csomagok értéke 3-3 millió forint volt.
2005. 07. 28. 08:00
Olvasói sztorik