Miután a Stadler-Transelektro konzorcium harmadszorra tényleg megnyerte a MÁV-tendert, távozott posztjáról Dunai Zoltán, a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. vezérigazgatója.
Róisín Murphy a Moloko (oroszul: tej) nevű elektronikus tánczenekarban teljesített szolgálatot, mígnem a dekoratív díva össze nem különbözött Mark Brydonnal, az élettársával, és a zenekar vezetőjével. Bár az énekesnő azt nyilatkozta, hogy még készülthet Moloko-lemez, mégis vajmi kevés az esélye annak, hogy az egzaltált hisztérika és Brydon a családi ezüst szétosztása után hajlandó lenne egy [...]
A sikeres reformokhoz vagy idő, vagy általános társadalmi konszenzus szükséges. Ha egyik sincs meg, akár a külső kényszer is elvezethet a hatékony megegyezéshez - derül ki a neves közgazdászprofesszor lapunknak adott interjújából.
Életciklusuk végén a csillagok nagy energiájú hipernova robbanásban semmisülnek meg. Ilyenkor az összeomló csillag központjában fekete lyuk keletkezik, majd az energia egy része gammasugárzás formájában távozik. A Swift űrteleszkóp most ilyen nagy erejű robbanást észlelt – a műholdas obszervatórium által megfigyelt gammakitörés a Földtől közel 13 milliárd fényév távolságban zajlott le, akkor, amikor a Világegyetem [...]
DIALOGUE FLYBOOKKinek? Sokat jegyzetelő egyetemistáknak.Mennyiért? 2500 dollár.+ A készülékbe SIM kártya is behelyezhető, ezért a gép GSM-, GPRS-, és 3G-kompatibilis.– Optikai meghajtót nem tartalmaz. SAMSUNG MINIKET VP-MS10Kinek? Akik a multifunkciós kütyükre esküsznek.Mennyiért? 78 ezer forint.+ Öt eszközt egyesít.– Bővítésre szorul a 64 megás beépített memória. IPOD NANOKinek? Akik eddig nagynak találták az iPodot és annak [...]
A MÁV 3-6 hónap múlva működésképtelen lesz, ha a kormány nem hajt végre alaptőke-emelést, ám ha csak ennyi történik, akkor a pénz eltűnik - mondja a szervezet korszerűsítése mellett elkötelezett, frissen kinevezett vezérigazgató-helyettes, Heinczinger István.
A hajdani kisbefektetőktől kiszorítás révén megszerzett papírokat jócskán ár alatt adta el fő tulajdonosának a Zalakerámia, a volt részvényeseknek viszont eddig egy vasat sem fizetett.
Hatalmas méreteket ölt a játékkonzolok és szoftvereik piaca. Gyártóik mind szorosabb szövetségre lépnek a filmiparral, hogy magukra irányítsák a vevők figyelmét.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján hazai és nemzetközi elemzők már-már közhelyként emlegetik, mennyire alacsony a magyar gazdaságpolitika hitelessége és mennyire fontos lenne ennek visszaállítása elsősorban a költségvetés egyensúlytalanságainak megszüntetése révén. A nyár folyamán az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az OECD egyaránt felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszú távon kiegyensúlyozott költségvetés egyik feltétele [...]
Jó, hogy elmúltak már azok az idők, midőn Közép- és Kelet-Európában a minden-naok természetes velejárója volt a sorban állás. Emitt banánért, amott Kern-féle levehető ajtós, NDK-s turmixgépért. Ma már a bürokrácia – sajna örökéletűnek tűnő – erődítményeit leszámítva, ritkán kell órákat várakoznunk. Ha csak nem Pesten francia piktorok, Budán Munkácsy miatt, netán tavaly Berlinben a [...]
Vénülő veteránként visszagondolva régmúlt időkre és ma már ismeretlen veszedelmekre, számomra mindmáig a Figyelő legjellemzőbb és legértékesebb tulajdonsága az a szerkesztőségi légkör, amelyet e sorok címéül szántam.
Hajdanán az Amazonas folyó körüli őserdők kiterjedése a dél-amerikai kontinens felét is elérte, és bár az erdővel borított területek nagysága csökkent az utóbbi időben, a folyam medencéje még mindig akkora, hogy növényföldrajzi változásainak követése műholdas képek nélkül szinte megoldhatatlan feladat. A NASA hosszú ideje ilyen eszközökkel próbálja előre jelezni az erdőirtás miatt bekövetkező ökológiai változásokat; [...]
Katrina, a Mexikói-öböl térségén végigsöprő hurrikán nemcsak a szárazföldön okozott pusztítást, hanem a tengeri élővilágot is megbolygatta. A floridai Harbor Branch tengerbiológiai állomás kutatói mélytengeri expedíciót indítottak a hurrikán okozta változások felmérésére.A kutatásokat a New Orleanstól dél-keletre húzódó közel 200 kilométeres tengerszakaszon végezték speciális tengeralattjárójukkal, ezer méteres mélységben. Ez az alkalmazott legmodernebb technológiáknak köszönhetően a [...]
Akár iskolába jár valaki, akár nem, ha ilyentájt beleszagol a levegőbe, annak iskolakezdés illata van. Akinek már nincs hova mennie, mert felhagyott a tanulással, vagy mert történetesen kijárt mindent, amit lehetett, az interneten is nosztalgiázhat az iskolás évek után. Például az Osztálytársak nevű oldal (www.osztalytarsak.hu) segítségével, amely egy külföldön sikeresen működő, internet alapú osztálytalálkozó-szervező és [...]
Balassagyarmat vasútállomásán unatkozó vasutasok beszélgetnek a forgalmi irodában. Megtehetik, szombat délután van, s ilyenkor a madár sem jár errefelé, még saját szárnyain sem, pláne nem vasúton. Nincs dolguk tehát. Legalábbis semmi, amit szabályzatok, vagy utasítások írnának elő számukra. Igaz ugyan, hogy már reggel fél hétkor, majd tizenkét órája is üres műanyag flakonokat, csipszes zacskót, csokipapírt, [...]
Ma már mindenki a "márkáról" beszél... Nem véletlen, hiszen megváltoztattuk a marketing szakma világát. Friss energiát és kivételes minőséget hoztunk a konferenciapiacra: a márka alapú gondolkodást. A branding több mint reklám: marketing és üzleti stratégia is. A branding, "Big Picture".