Gazdaság

Pénteken 5-15 fillérrel gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 244,80/245,00 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki 243,75/85 forinttal.
2005. 09. 02. 09:50
Kiss Péter, kancelláriaminiszter csütörtökön fogadta a gyógyszergyártók szövetségeinek képviselőit – írja pénteki számában a Világgazdaság. Kiss Veér András pszichiátert kérte föl arra, hogy ismét ő közvetítsen a gyógyszertárgyalásokon.
2005. 09. 02. 09:35
A jegybank többszöri kamatvágásai hatására a mélybe csúsztak a lekötött betétek kamatai. Az átlagos magyar megtakarítók szeptember elején már hármassal vagy négyessel kezdődő ajánlatokkal találkozhatnak.
2005. 09. 02. 07:00
A gazdálkodási bajok nem csökkentek, de vannak területek, ahol kedvező elmozdulás tapasztalható. A szervezési gondok és az állami feladatok meghatározásának zavarai azonban egyre akutabban jelentkeznek - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a 2004. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentést ismertetve.
2005. 09. 01. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,24 pontos emelkedéssel, 21 851,13 ponton zárt. A forgalom kiemelkedően magas volt, elérte a 35,7 milliárd forintot. Elsősorban a Mol és az OTP papírok iránt volt óriási az érdeklődés.
2005. 09. 01. 17:00
A 2006-os költségvetés 4 százalékos növekedés mellett a beruházások 6-8 százalékos és a reálkeresetek 3 százalékos növekedésével számol – közölte Veres János pénzügyminiszter. Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a költségvetés 300 milliárdot spórol a bürokrácián.
2005. 09. 01. 16:26
A legnagyobb édességgyártó cég, a Cadbury-Schweepes bejelentette, hogy megválik európai italgyártó leányvállalatától, a Europe Beverages-től. A cég a jövőben az édességpiacra és az Európán kívüli üdítőpiacokra kíván koncentrálni.
2005. 09. 01. 15:47
Az elmúlt egy évben tovább növekedett a kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében a körbetartozás, ami súlyos likviditási gondokat okoz ennél a vállalkozói körnél. Az építőiparban és a feldolgozóiparban az utóbbi hat hónapban 38 százalék körül volt a késedelmes kifizetések száma.
2005. 09. 01. 15:18
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma augusztusban 677,25 milliárd forintot ért el kétszeres árfolyamértéken számolva, alig fél százalékkal volt magasabb a júliusi forgalomnál, a derivatív piac forgalombővülése viszont számottevően meghaladta az azonnali piacét.
2005. 09. 01. 15:16
Enyhén szólva problémásnak tartják a FigyelőNet által megkérdezett szakértők azt, hogy maga a pénzügyminiszter is összemossa a költségvetési fogalmakat, és például a gazdasági miniszterrel ellentétesen nyilatkozik a privatizációs bevételek felhasználhatóságáról.
2005. 09. 01. 13:43
A T-Com csütörtökön beadvánnyal fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mert véleménye szerint a Tele2 a közelmúltban közzétett reklámjaiban számos alkalommal megsértette a versenytörvényt. Augusztus közepén épp fordított volt a helyzet: a Tele2 sérelmezte a GVH-nál a T-Com hirdetéseit.
2005. 09. 01. 12:59
A külkereskedelmi termékforgalom első hat havi hiánya 1,206 milliárd euró volt a részletes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 2,354 milliárd eurós, illetve az előzetesen közölt 1,179 milliárd eurós deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2005. 09. 01. 12:54
Saját vagyonával nyereségesen gazdálkodott, és alapvetően a törvényeknek megfelelően végezte tevékenységét az ÁPV Rt. - olvasható az Állami Számvevőszék jelentésében. A számvevők ugyanakkor kifogásolnivalót találtak többek között a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. és a Mol magánosítása során.
2005. 09. 01. 12:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délelőtt 21 999,88 pontig emelkedett, fél tizenkettőkor 21 928,64 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 355,75 pontos, 1,65 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál pedig 233,42 ponttal magasabb.
2005. 09. 01. 12:10
Bruttó 28,5 milliárd forint árbevételt ért el az augusztus 31-vel lezárult 2005-ös pénzügyi évben az IKEA Lakberendezési Kft. Ez 10 százalékos növekedést jelent a 2004-es pénzügyi év eredményéhez képest - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2005. 09. 01. 11:26
A 2006-os büdzsé hiánya 2,9 százalékos lesz – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Veres János. A pénzügyminiszter a korábbi 200-250 helyett 200-300 milliárd forintos költségvetési kiigazítást ígért, és a gazdasági miniszterrel szemben úgy vélte, hogy a befolyó privatizációs bevételekből csökkenthető a büdzsé hiánya.
2005. 09. 01. 11:08
Olvasói sztorik