Gazdaság

A Plamegate-botrány valójában az iraki háború titkairól szól. Cheney alelnök főtanács­adója ellen már vádat emeltek. A nagy kérdés: megáll-e a vádak áradata a Fehér Ház küszöbénél.
2005. 11. 10. 08:00
Büszkén prezentálta harmadik negyedéves eredményeit az SAP: a vállalatirányítási szoftverek terén piacvezető német konszern árbevétele 13 százalékkal gyarapodott, elérve a 2 milliárd eurót. Az SAP-vezér Henning Kagermann külön kiemelte, hogy az Egyesült Államokban az újonnan eladott vállalati szoftverlicencek piacán sikerült megelőzniük fő riválisukat, az Oracle-t: a német cég 44, míg amerikai konkurense 40 százalékos részesedést [...]
2005. 11. 10. 08:00
Multicégek mintájára alakítják át a Transelektro Csoportot. Az egy-két éves folyamat végén Székely Péter visszavonul a stratéga szerepébe, az operatív irányítást a fiatalabb vezetők, köztük fiai veszik át.
2005. 11. 10. 08:00
Már-már a télbe is belenyúlt az idén a vénasszonyok nyara, a viszonylag hűvös nyári időszakot enyhe ősz követte. Az időjárás tehát meghosszabbította az éttermek, kávéházak utcai kitelepülésének szezonját. A vendéglátósok pedig mindent megtesznek azért, hogy a „kiülős” időszak még tovább tartson. A kávéházak a XXI. században reneszánszukat élik, a modern technika – ha kicsit más [...]
2005. 11. 10. 08:00
Nem is olyan régen még imádtam a telet. Sok verset is írtam a télről, atyai barátom és mesterem, Vas István azt mondta, téli költő vagyok. A szerelem tovább nőtt, amikor viszonylag vén fejjel, túl a negyvenen, megtanultam sízni. Lányom, aki gyerekkora óta versenyzett, itthon és nemzetközi mezőnyben szép eredményekkel (az „örökös magyar bajnok” cím birtokosa), [...]
2005. 11. 10. 08:00
Ismét a csillagászok érdeklődésének középpontjába került a Hold; a minap Kína jelentette be, hogy hamarosan űrhajósokat küld oda, és – talán éppen emiatt – az Egyesült Államok is fontolgatja a visszatérést, legalábbis erre utalt nemrég Bush elnök az űrhajózás jövőjéről szóló beszédében. A NASA ezért már a lehetséges leszállás helyszínét keresi: a Hubble űrteleszkóppal olyan [...]
2005. 11. 10. 08:00
Kisebbfajta robbanás várható az év hátralévő részében a közepes méretű európai cégek felvásárlási, összeolvadási piacán.Visszatértek a szakmai befektetők a piacra, s ennek nyomán az olcsó forrásokban bővelkedő pénzügyi invesztorok egyre agresszívebben versengenek a vonzó célpontnak gondolt vállalkozásokért. Az M&A International 50 vállalatfinanszírozási szakértőt megkérdező felmérése során a válaszadók 80 százaléka mondta azt, hogy a felvásárlások [...]
2005. 11. 10. 08:00
Európa az innovációt jellemző mutatók legtöbbjénél alaposan elmarad az Egyesült Államoktól és Japántól. A hátrány különösen a legújabb határtudományok területén jelentkezik – ilyen például a műszaki tudományokat az élettudományokkal ötvöző elektronika is. Ezért is döntött úgy az Európai Bizottság, hogy 2005 őszét e terület, azon belül is a humanoid robotok népszerűsítésének szenteli. A most ismertetett [...]
2005. 11. 10. 08:00
A versenyszférából átvett cégvezetési technikának köszönhetően nyerhetett az önkormányzati társaság a kis- és középvállalati kategóriában.
2005. 11. 10. 08:00
A frankfurti tőzsdére készül a bioüzemenyagot gyártó német Biopetrol. A cég bízik a tőzsdei megmérettetésben, mivel a németországi biodízel-fogyasztás a tavalyit több mint felével meghaladva, várhatóan 2 millió tonnára nő az idén.
2005. 11. 09. 18:01
Elhibázott az adórendszer változtatása, ráadásul csak a gazdasági növekedéssel azonos mértékű minimálbéremelés fogadható el a munkáltatói oldal számára - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, és Károlyi Miklós, a Vállalkozók Országos Szövetégének (VOSZ) főtitkára szerdán.
2005. 11. 09. 17:39
Tavaszra pótköltségvetést jósol a költségvetési bizottság fideszes elnöke, az előző kormány pénzügyminisztere, aki egyre kisebb esélyt lát az euró 2010-es bevezetésére – derül ki Varga Mihály Figyelőnek adott nyilatkozatából. Kedden Matolcsy György lehetségesnek tartotta a közös valuta 2009-es bevezetését is.
2005. 11. 09. 17:35
A forint jegyzése alig változott szerdán a bankközi devizapiacon az előző napi szinthez képest, az eurót 248,60/70 forinton jegyezték, míg kedden a hivatalos kereskedés végén 248,50/60 forinton állt az árfolyam.
2005. 11. 09. 16:14
Az elkövetkező két évre Erős Jánost, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) vezérigazgatóját választotta meg elnökének az Állami Bankok Európai Szövetsége (European Association of Public Banks – EAPB) szerdán, Brüsszelben megtartott évi közgyűlésén – közölte az MFB.
2005. 11. 09. 16:03
Jelentősen nőtt 2004-ben a mezőgazdaság kibocsátása: volumene 24 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 68 százalékkal emelkedett – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az EU előírásainak megfelelő mezőgazdasági számlarendszer végleges adatait szerdán.
2005. 11. 09. 15:59
Jelentős befektetői érdeklődés volt a Diákhitel Központ Rt. (DK) hároméves futamidejű, évi fix 6,5 százalékos kamatozású kötvénycsomagja iránt a szerdai aukción: a társaság által felkínált 4 milliárd forintos pakettra 14,6 milliárd forint össznévértékben érkezett ajánlat, de a DK csak a meghirdetett mennyiséget értékesítette.
2005. 11. 09. 14:59
A szlovákiai szolgáltató ágazatok jelentős részében szeptember végén a bérek 12,7 százalékkal haladták meg abszolút értékben az egy évvel ezelőttit, míg a kiskereskedelemben és a távközlésben a bérnövekedés 8 százalékos volt – közölte a szlovák statisztikai hivatal.
2005. 11. 09. 14:47
Az innováció területén legsikeresebb országokban a vállalatok kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásai többszörösen meghaladják az államét, míg Magyarországon ez az arány 60-40 százalék az állam javára. Az a cél, hogy ez az arány megforduljon, 2013-ra a vállalati és az állami K+F-ráfordítások aránya 2:1 legyen.
2005. 11. 09. 14:01
A Credit Suisse Life and Pensions márkanév helyett Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban ismét felveszik a Winterthur nevet a Credit Suisse csoport leánybiztosítói és pénztárai 2006. január 1-jétől.
2005. 11. 09. 13:35
Olvasói sztorik