Az Inter-Európa Bank Rt. (IEB) az első kilenc hónapban 2,062 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami 10 százalékkal haladja meg a tavalyi első háromnegyedévit és 442 millió forinttal több, mint az anyabank eredménye.
Szomorúnak és szokatlannak nevezte Gyurcsány Ferenc kormányfő a jegybank elnökének a minap tett kijelentéseit, amelyben Járai Zsigmond az ország gazgaságát az egyik legsebezhetőbbnek nevezte.
Kivételesen rosszabb lett a Mol eredménye a vártnál, jóllehet az olaj világpiaci ára és a finomítói árrések csúcsra szöktek a harmadik negyedévben. A nemzetközi tényezők akár 15-20 forinttal magasabb literenkénti benzinárat is indokoltak volna, ám ezt a cég nem tudta a fogyasztókra hárítani.
A TVK csoport az idén az első három negyedévben az egy évvel korábbinál 33,6 százalékkal kevesebb, 4,448 milliárd forint nettó nyereséget ért el, miközben nettó árbevétele 36,4 százalékkal, 174,698 milliárd forintra nőtt.
A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) főrészvényese, a kanadai Gabriel Resources Ltd. csütörtöki bejelentése szerint mintegy 3 év múlva aranyat fog bányászni Romániában, miután hamarosan megszerzi a környezetvédelmi és régészeti engedélyt.
A munkáltató szerint minden rendben, a szakszervezetek viszont „minden eszközt" bevetnek céljaik elérésére. A Budapest Airport sztrájkbizottsága elszánt, a cég vezetése szerint viszont a bizottság léte sem törvényes.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy a költségvetési bizottság zárt ülésén mutassa be a Budapest Airport vagyonértékelését, mert szakértői becslések szerint a jelenlegi 400 milliárd forint körüli ajánlatokkal szemben a reptér értéke elérheti az 1400 milliárd forintot - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke.
Az idei év harmadik negyedévében 8,4 százalékkal 3,193 milliárd euróra növelte bevételét Borsodi Sörgyár tulajdonosa, az InBev a 2004. év hasonló időszakához képest.
A Budapesti Értéktőzsde csütörtökön 322,74 pontos csökkenés után 20 658 ponton zárt, ami 1,54 százalékkal kevesebb a szerdai záró értékhez viszonyítva.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapok az idei év gyors növekedése után októberben megtorpantak, és 0,1 százalékkal csökkentek, október végén összvagyonuk 1874 milliárd forintot tett ki.
Az év első kilenc hónapjában 20 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a CIB Bank Rt. a konszolidált, nem auditált, nemzetközi szabványok (IFRS) szerint, ami 32 százalékkal több a tavalyi háromnegyedév 15,2 milliárd forintjánál – jelentette be csütörtökön Török László, a bank vezérigazgatója.
Minden eddiginél nagyobb, 12 milliárd külkereskedelmi többletet ért el októberben Kína, ami elsősorban az előző hónapban 29 százalékkal bővülő exportnak köszönhető.
A kötelezőváltás szezonjának első tíz napjában a tavalyinál erősebb forgalmat érzékelnek az online alkuszcégek. Úgy vélik, idén akár 500 ezren is válthatnak biztosítót.
A szeptember 30-án zárt első pénzügyi félévében mintegy tíz százalékkal növelte csoportszintű értékesítési árbevételét a SABMiller plc, a Dreher Sörgyárak Rt. tulajdonosa a 2004-es év hasonló időszakához képest – közölte a cég előzetes adatok alapján.
Még az idén 150 milliárd forint, jövő januárban és februárban pedig további 100 milliárd forint támogatáshoz jutnak az agrárgazdálkodók – közölte Pásztohy András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Minden eddigi rekordot megdöntött Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező E.On első kilenc havi nyeresége az energia drágulása, illetve üzletrészek eladása miatt.
Az Európai Unió csütörtökön vizsgálatot indított a Magyar Villamos Művek Rt. több energetikai társasággal a kilencvenes évek közepén kötött hosszú távú szerződései ügyében.
A több mint háromszoros jegyzés hatására a tervezett 50 milliárd forintnál 5 milliárddal többet értékesítettek a 2008/E hároméves államkötvény aukcióján – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).