Mindig szívesen hallgatom (és olvasom műveiben), amikor Szakonyi Károly barátom gyerekkora emlékeiből szemezgetve a nagyapa vendéglőjéről mesél. Képzeletben próbálom felidézni, ahogy kinyitottak.
Ma már mindenki elismeri, hogy mennyiségi lakáshiány nincs Magyarországon. Ezt a különböző európai összehasonlító adatok is bizonyítják. Éppen ezért azt sem hiszem, hogy központi lakáspolitikai eszközökkel kezelni kellene azt a helyzetet, miszerint csökkenő tendenciát mutat a lakásépítés.
Amióta leállították a Concorde repülőgépeket, egyetlen légitársaság sem üzemeltet szuperszonikus járatokat, pedig a például New York-London távolságot két-három óra alatt megtévő gépre lenne kereslet.
A kispénzű egyetemistából tíz éve elismert brókerré lett Bokorovics Balázs a Pannonplast igazgatósági elnöki székében bő két év alatt a négyszeresére növelte a cég árfolyamát. Ezt részint egy merész többlépcsős tőzsdei tranzakció-sorozattal, részint viszont a társaság könyörtelen átszabásával érte el. A tegnap műanyagipari holdingja ma a zöld energiában sejti a holnap üzletét.
Az egykulcsos adó jó eszköz lehet az adóbevételek növelésére, de nem alkalmas a szociális piacgazdaság intézményrendszerének működtetésére - állítja szerzőnk.
Nemrégiben leállt a Hubble űrtávcső legfontosabb fedélzeti műszere - egy rendkívül nagy teljesítményű kamera -, így a teleszkóp csak korlátozott mértékben, biztonsági üzemmódban működik.
Mi az emo? Leegyszerűsítenénk a választ, ha azt mondanánk: emós az, akinek az ismerkedés „ismizés”, és aki szerint cool dolog, ha a kilencedikes fiúk egymással smárolnak.
a közepes cégek részvényei, szinte már hetente érkeznek hírek felvásárlásokról, nyilvános vételi ajánlatokról. Ez ellen a tendencia ellen sajnos nincs mit tenni.
Inkább fogadóirodára, mintsem brókercégre emlékeztető helyiségekben viszi megtakarítását az értékpapírpiacra a kínaiak szinte összes nemzedéke. Elemzők a múlt heti összeomlás után úgy vélik, hogy a még dübörgő, de teljesen átláthatatlan kínai piac már bármelyik pillanatban befolyásolhatja a világ tőzsdéit.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 2006. évi üzemi eredménye 5,9 milliárd forintot, adózás utáni nyeresége 7 milliárd forintot tett ki – közölte Winkler-Virág András, az ÁAK kommunikációs vezetője.
A kispénzű egyetemistából tíz éve elismert brókerré lett Bokorovics Balázs a Pannonplast igazgatósági elnöki székében bő két év alatt a négyszeresére növelte a cég árfolyamát. Ezt részint egy merész többlépcsős tőzsdei tranzakció-sorozattal, részint viszont a társaság könyörtelen átszabásával érte el. A tegnap műanyagipari holdingja ma a zöld energiában sejti a holnap üzletét - írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
A jegybank inflációellenes politikáját jobban szolgálná a forint lebegtetése, mint a jelenlegi árfolyamrendszer – mondta Christoph Rosenberg, az IMF európai irodájának vezetője szerdán Budapesten.
A szokásos napon utal a Nyugdíjfolyósító, de nemcsak a megszokott összeget, hanem a 13. havi nyugdíj első részletét is, így márciusban másfél havi juttatást kapnak a nyugdíjasok.
A gazdasági célú illegális szoftverhasználat visszaszorítására szerződött szerdán a Business Software Alliance (BSA) és az adóhatóság. A szövetség az illegális használat 35 százalékos szintre csökkenését, az APEH legalább 30 milliárdos többletbevételt remél az egyezségtől.