Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök nyilatkozattétele elején idézte az MNB és a kormány közötti viszonyra vonatkozó törvényt, és kiemelte: a mindenkori jegybank független a kormánytól, az nincs semmilyen hatással a működésére. Varga 2013 és 2018 között volt az Orbán-kormány minisztere, ezért elmondta: az MNB-alapítványokkal kapcsolatos jogalkotási folyamatról tud nyilatkozni. Kiemelte: Európa rengeteg egyéb országában működnek jegybankokhoz tartozó alapítványok, így ez a gyakorlat szerinte megfelel az európai normáknak.
Az alapítványok létrehozása helyes volt, megfelelt az európai gyakorlatnak. A problémát az alapítványokkal való visszaélés okozta
– jelentette ki Varga.
Varga Mihály elmondta: az alapítványok felállítása egy belső vizsgálat szerint rendben ment végbe. Még pénzügyminiszterként Varga 2024-ben előterjesztett egy javaslatot, ami kiterjesztette volna az MNB felügyelőbizottságának jogkörét, és lehetőséget adott volna az alapítványok vizsgálatára. De a javaslata végül lekerült a kormány napirendjéről. Varga 2025 márciusában lett MNB-elnök, hivatalba lépését követően vizsgálatot kezdeményezett, és mind az alapítványok, mind a székház ügyében megtette a feljelentéseit.
Kezdeményezték a jegybanktörvény módosítását, melynek értelmében az MNB nem alapíthat vagyonkezelő alapítványt. Ezt 2025 májusában fogadta el az Országgyűlés. Varga végül 5 pontban összegezte az MNB-botrányban már jegybankelnökként elért eredményeit:
- Nekiláttak a vagyonmentés feltételeinek megteremtéséhez: a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (Padme) élére új kuratóriumi vezetés került, az alapítvány vagyonát kezelő Optima Zrt. élére új vezérigazgatót neveztek ki.
- Megkezdődött az érdemi vagyonmentő munka, több mint 100 milliárd forint elvesztését kerülték el: megszüntettek 80 milliárdnyi kifizetési kötelezettséget, a Neumann János Egyetem beruházásán 16 milliárd forintot spóroltak. A többit racionalizáló megoldásokkal spórolták meg.
- Több százmilliárd forintnyi fizetési kötelezettséget hárított el az új alapítványi vezetés, amikor pert indított az ellen, hogy vagyonelemeket kelljen átadni a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. érdekkörébe.
- Az új vezetés rendezte a Padme tartozásait, csökkentette a működési költségeket, és helyreállította az éves beszámolók jogszerűségét.
- Rendezték a Metu helyzetét is: az egyetemet bizalmi vagyonkezelésbe adták, visszakerült az oktatási, szakmai közegbe.
Varga Mihály kiemelte: az MNB vezetése elkötelezett a jogszerű működés fenntartásában, és mindenben támogatják az MNB-botrány teljes körű vizsgálatát.
