Gazdaság

Új lakásépítési programot indít a kormány – itt vannak a részletek

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Új lakásépítési program előkészítéséről döntött a kormány. A Wekerle Lakásépítési Program célja a lakáskínálat bővítése, a megfizethető lakások arányának növelése és a bérlakásszektor fejlesztése, miközben felülvizsgálják a kiemelt lakásberuházásokat is.

A kabinet a lakásépítések ösztönzését és a megfizethető lakhatás javítását tűzte ki célul. Ennek részeként a közlekedési és beruházási miniszternek szeptember végéig kell előkészítenie a Wekerle Lakásépítési Programot a pénzügyminiszter bevonásával – olvasható a Magyar Közlönyben.

A program a lakáskínálat bővítése mellett nagy hangsúlyt helyezne a megfizethető lakások arányának növelésére, a barnamezős területek hasznosítására, valamint az energiahatékony és fenntartható lakásépítések ösztönzésére.

Bérlakások és kollégiumok is fókuszban

A tervek között szerepel az intézményi bérlakások és kollégiumi férőhelyek fejlesztésének támogatása, valamint olyan szabályozási környezet kialakítása, amely kiszámíthatóbbá teszi a lakásépítési beruházásokat.

A kormány emellett az intézményi befektetők hosszú távú részvételét is ösztönözné a lakáspiacon.

Átvizsgálják a kiemelt beruházásokat

Október végéig felül kell vizsgálni a lakáscélú kiemelt beruházások szakmai feltételrendszerét. A vizsgálat során értékelik egyebek mellett a lakáskínálatra gyakorolt hatást, a megfizethető lakások arányát, a közlekedési kapcsolatokat, az infrastruktúra rendelkezésre állását, valamint a társadalmi és környezeti hatásokat.

A felülvizsgálat végén a miniszter javaslatot tehet arra, hogy az egyes projektek megtarthassák-e kiemelt státuszukat, módosított feltételekkel működjenek tovább, vagy elveszítsék azt.

Adózási és intézményi változások jöhetnek

A határozat szerint a pénzügyminiszternek és a közlekedési és beruházási miniszternek meg kell vizsgálnia azokat az adópolitikai eszközöket is, amelyek segíthetik a lakás- és kollégiumkínálat, illetve a bérlakásszektor bővülését.

Emellett 2026 végéig elő kell készíteni a megfizethető bérlakások fejlesztését segítő pénzügyi és szabályozási eszközrendszert, valamint egy állami lakásügynökségi rendszer létrehozásának koncepcióját is.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik