Válságról, a magyar ipar akut és krónikus problémáiról beszéltünk a Bázishatás legutóbbi adásában Lakatos Péterrel, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével. Az iráni konfliktus piaci utóhatásairól – amelyek elsősorban az elszálló energiaárakban és a gyengülő forintban jelentkeztek – úgy vélekedett: mindenképp érdemes tervekkel készülni, de egyelőre nem tudni, hogy egy új trend előtt állunk-e, vagy a hatások rövid távúak.
Nem jó gyorsan rámozdulni egy hírre. Úgy járhatunk, mint a kézilabdakapus a büntetőnél
– utalt arra, hogy nem biztos, hogy a jó irányt találják el a vállalkozások. Eközben a napi munkától veheti el az energiát a trendek folyamatos latolgatása.
„Korai még a francia forradalom végleges mérlegét meghúzni” – idézte ezzel kapcsolatban, némi iróniával, a kínai szállóigét.
Miért ragadt be az infláció?
A magyar ipar idei kilátásainak taglalását néhány éves visszatekintéssel kezdte. Meglátása szerint sok piaci szereplő azért nem kényszerül hatékonyságra, mert a 2022–2023-as időszak magas inflációjában „ragadtak”, abból kiindulva továbbra is túl magasan tudták tartani (versenytársaikkal együtt) az áraikat. Kevesen eléggé növekedésorientáltak ahhoz, hogy agresszívan terjeszkedjenek, versenyezzenek, így könnyen beragadnak a magasabb árak belföldön.
Attól, hogy a Hormuzi-szorost lezárják – vagy nem –, és emiatt a Videotonnak át kell-e gondolnia a stratégiáját, majd utána, ha újra kinyílik a szoros, megint újragondolni, hát erre biztos nincs szellemi kapacitásunk
– mondta erről a műsorban, a saját érdekeltségére utalva.
Rossz német minta
Szóba hoztuk az egyre gyakoribb állami beavatkozásokat mint piactorzító tényezőket. Lakatos Péter nem száll vitába ezzel kapcsolatban, szerinte is „nyilvánvalóan rengeteg beavatkozás történt a piacba”, és egy olyan piacorientált figurának, mint ő – ahogy fogalmazott – ez kevésbé szimpatikus. Nem tartja jónak a túlzott aktivizmust, mert nem jó rángatni a rendszert. Szerinte az államnak a részletszabályozásban hátrébb kell lépnie, viszont hosszú távon konzisztensen kell a mindenkori megatrendek mentén keretet adni a gazdaságnak – üzent a választásra készülő pártoknak.
Ugyanakkor szintén túlkapásnak gondolta a korábbi – ő az SZDSZ-t említette mint mintapéldát – kormányzások idején honos gazdaságpolitikai felfogást (laissez faire, laissez passer – hagyni kell a dolgokat maguktól működni), azaz a piac mindent megold feltételezését. A piac idealizált körülményeket tételez fel, például a különböző társadalmi rendszerek közötti különbségek figyelmen kívül hagyása a kereskedelmi szabályok meghatározásánál volt a WTO-rendszer sírásója.
A magyar gazdaság minden szintjéből – a vállalatok között és a dolgozók szintjén is – hiányolja az együttműködési készséget, de rossz tapasztalatokat szereztek e téren Németországban is, ahol szerinte jobb volt a helyzet 20–25 éve. A Videoton ottani érdekeltségénél ugyanazokat a köröket futják: a feladatgazdák – némi kajánsággal – másokra hivatkozva magyarázták meg, hogy miért nem tudják elvégezni a munkájukat.
Valami borzadály, amit találtunk
– idézte fel tapasztalatait.
Az ipar jövőjét meghatározó tényezők közé sorolta még a brand és a tudás megbecsülését, amelyeknek a szerepét a közvélekedésnél sokkal jelentősebbnek tartja a fizikai infrastruktúrához (a tevékenységhez szükséges épületekhez és gépekhez) képest, illetve a politikai és gazdasági jó viszonyok kiépítését, ápolását, a saját érdekek megfelelő képviseletét.
Amiről szó volt még a műsorban:
- mi a parlamenti választás tétje?
- Mi az akkuipar sorsa?
- Hogy jutunk el a hegytetőről a virág bibéjéig?
