Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken közölte: minden jel arra utal, hogy a dél-koreai gyártó a közeljövőben beszünteti a termelést Szlovákiában. A kormányfő elmondta: úgy értesült, hogy a Samsung világszerte az üzemek átszervezését tervezi, és ennek apropóján a kabinet már felkészült a galántai gyárbezárással kapcsolatos hivatalos bejelentésre – idézi az újszó.com.
Fico hozzátette, hogy
A termelés beszüntetése a miniszterelnök szerint elsősorban Közép-Európát érinti.
A galántai Samsungnál közvetlenül nagyjából 800-an dolgoznak, a cég 2024-ben mintegy 1,7 milliárd eurós árbevételt ért el. A cég másik vedrődi üzeme még 2018-ban zárt be.
A kormányfő kiemelte, hogy senkit sem szeretnének állás nélkül hagyni, ezért lehetőségként felvázolta, hogy a jövőben átképzik azokat, akik továbbra is hasonló területen szeretnének dolgozni, így munkát vállalhatnának a Nagysurányban (Šurany) épülő kínai Gotion-akkumulátorgyárnál.
A Denník E közben hiteles forrásokra hivatkozva már tényként közli, hogy a Samsung végleg távozik Szlovákiából. A vállalat egyelőre nem kommentálta a sajtóhíreket.
