A bankok még mindig túl drágák, és túl sokan vannak! A bankrendszer konszolidációja tovább nem halogatható! Öt nagy bank maradhat! – írta a múlt héten Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán.
Mivel jelenleg hét nagybank van, a miniszteri kijelentés nyomán kettőnek kellene még eltűnnie, beolvadnia.
A politikus hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett konferencián tartott előadásában azt is elmondta, hogy elképzelése szerint mely bankok maradhatnak. Mint közölte:
Az OTP, az MBH Bank, a K&H és az UniCredit mellett az »ötödik hely jelenleg kiadó«.
Ezzel világossá tette, hogy a két osztrák nagybankot, az Erstét és a Raiffeisent, és az olasz hátterű CIB-et nem látja szívesen Magyarországon. Nem lenne meglepő, ha a kiadó ötödik helyet pedig a Tiborcz István érdekeltségi köréhez tartozó Gránit Bank pályázná meg.
Reagáltak az érintettek
A Raiffeisen Bank az Index megkeresésére azt közölte, hogy a hazai pénzügyi szektor aktív és meghatározó szereplője,
amely hosszú távra elkötelezett a magyar ügyfelek és gazdaság iránt.
Kiemelték, hogy a tulajdonosuk, a Raiffeisen Bank International Közép- és Kelet-Európa egyik vezető bankcsoportja, amelyen belül a magyar leánybank a csoport egyik meghatározó része. A bankcsoport működését stabil nemzetközi háttér és átlátható vállalatirányítási struktúra biztosítja.
„Építve az utóbbi évek erős növekedésére és kiemelkedő digitalizációs fejlődésére a Raiffeisen Bank célja, hogy hosszú távon is a piac aktív szereplőjeként működjön, teljes körű banki szolgáltatási portfólióval mind lakossági, mind vállalati és intézményi ügyfelek számára” – írták a portálnak.
A CIB és az Erste hasonló reakcióját a 444 közölte. „A CIB Bank az olasz Intesa Sanpaolo tagjaként – amely Európa legerősebb bankcsoportjainak egyike közel 500 éves háttérrel – már most is Magyarország egyik vezető bankja, és a jövőben is meg kívánja tartani ezt a pozícióját. Az Intesa Sanpaolo Csoport Magyarországot kulcsfontosságú piacnak, a CIB Bankot pedig az egyik leginkább ún. piaci kihívó tagjának tekinti.”
„Az Erste továbbra is hosszú távra tervez Magyarországon, 30 éve van jelen a hazai bankpiacon. Számos üzletágban és ügyfélszegmensben TOP3 szereplő, kiemelkedő ügyfél- és munkavállalói elégedettséggel. Több mint 10 pénzintézet akvizíciójával jelentékeny szerepet vállalt a hazai bankrendszer konszolidációjában” – fogalmaztak a másik osztrák nagyban kommunikátorai is, akik a miniszter gondolatmenetével is vitába szálltak. „Hiszünk abban, hogy a bankpiacon az ügyfelek érdekét szolgálja a verseny.”
