Gazdaság

A multik után a magyar KKV-k munkahelyeit is támogatja a kormány: 4 milliárdos program indult

Thinkstock Digitális
Thinkstock Digitális

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások már pályázhatnak a „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén – jelentette be közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” program a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítését és munkahelyteremtését támogatja. A program összesen 4 milliárd forintos keretből nyújt vissza nem térítendő támogatást.

A program célja, hogy a vállalkozások bértámogatás és eszközbeszerzés révén bővíteni tudják foglalkoztatotti létszámukat, valamint alkalmazkodjanak a zöld és digitális átállás kihívásaihoz. A támogatás Magyarország teljes területén igényelhető – ismertette az államtitkár.

A pályázatot azok a kkv-k nyújthatják be, amelyek legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkeznek, kettős könyvvitelt vezetnek, és vállalják minimum 1, maximum 10 új munkavállaló felvételét. Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet – részletezte.

Az egy főre jutó támogatás felső határa 2 467 920 forint, amely 6 hónapon keresztüli bér- és bérjárulék-támogatásból, valamint a bértámogatás legfeljebb 30 százalékáig elszámolható eszközbeszerzésből áll.

A vállalkozásnak 30 százalék önrészt kell biztosítaniuk, és a támogatási időszak után további 6 hónapig fenn kell tartania a foglalkoztatást. A támogatott projektek végső megvalósítási határideje: 2027. július 31. A pályázat 2026. február 28-ig nyújtható be elektronikus úton a programot lebonyolító OFA Nonprofit Kft. Forráskezelő Rendszerén keresztül – írta közleményében az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik