Gazdaság

Azonnali hatállyal menesztették az SAP Hungary vezetőjét

Idrees Abbas/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
Idrees Abbas/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
Azonnali hatállyal távozik az SAP Hungary szoftvercég ügyvezető igazgatója, Pintér Szabolcs – értesült a Telex, amit a cég is megerősített. Úgy tudják, a cég amerikai szárnyánál tavaly kirobbant szexuális visszaélési ügy után átvilágították a teljes cégcsoportot, ez a vizsgálat jutott végül olyan eredményre, amely alapján menesztették a felső vezetés két tagját.

A portál úgy tudja, a magyar szárnynál nem szexuális visszaélés történt, hanem egy tavalyi céges rendezvényről szóló levelezésben találtak az amerikai sztenderdekkel mérve aggályos megfogalmazásokat, emiatt kellett távoznia az ügyvezetőnek. A cég a megkeresésükre azt válaszolta, hogy „az SAP nem kíván kommentálni személyi vagy rendezvényekre vonatkozó döntésekkel kapcsolatos pletykákat és találgatásokat”. Pintér Szabolcs 2007 óta dolgozott az SAP-nál, 2019-ben lett az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A német szoftvercég jelenleg Európa legértékesebb tőzsdei cége, több mint 78 országban van jelen világszerte, itthon több mint 1700 alkalmazottat foglalkoztat. A cég háromnapos siófoki konferenciáját sem tartják meg, amit szeptember közepére hirdettek meg.

Az SAP-nál azután vezettek be határozott intézkedéseket, hogy a Business Insider tavaly részletesen foglalkozott az amerikai leánycég korábbi alkalmazottjának szexuális visszaélési ügyével. Ashley Kostialt munkatársa erőszakolta meg egy üzleti út során 2019-ben. A rendőrségi vizsgálat és az orvosi jelentések is alátámasztották, hogy Kostial igazat mond, a nemi erőszak bejelentése után mégis egy egész napos munkaügyi mediációra kényszerült az SAP leányvállalatával. A folyamat végén a munkaviszonya megszüntetéséről egyeztek meg, de egy titoktartási kötelezettséget is aláírattak vele, ennek értelmében nem beszélhetett a történtekről sem a nyilvánosság, sem későbbi munkaadói előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik