Hiába nyomoz a Microsoft-ügyben már csaknem hat éve a Központi Nyomozó Főügyészség, a vádemelésig még mindig nem jutott el, sőt a legutóbbi tájékoztatás szerint még gyanúsítás sem történt – írja a HVG. Pedig az amerikai tőzsdefelügyelet, valamint az ottani igazságügyi minisztérium már 2019-ben jelezte, hogy csalás történhetett a Microsoft-licencek magyarországi értékesítésekor. A lap azt is részletezi, hogy hogyan trükközhettek a beszerzésnél – közvetítőcégeken keresztül történhetett a beszerzés, de a közvetítők nem érvényesíthették a Microsofttól kapott kedvezményt, hanem – összejátszva a kormányzati szervek képviselőivel – lenyelhették azt, íg6y jóval drágább lett a beszerzés, mint lehetett volna. Ami pedig a közvetítőknél maradt, azt az amerikai tőzsdefelügyelet szerint korrupciós célokra használhatták fel.
Kitérnek arra is, hogy utólag a Microsoft is érzékelte a visszásságokat, így belement egy peren kívüli megállapodás során abba, hogy 25 millió dolláros büntetést fizet az amerikai hatóságoknak. Valamint, hogy az ügyben érintett lehet magyar részről a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a NISZ Zrt. licence-beszerzése is, 2013–2014-ben, illetve, hogy mivel a beszerzések uniós finanszírozásból mentek, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított, 2019-ben.
A magyar hatóságok hat-hét év alatt nem jutottak kézzel fogható eredményre az ügy kivizsgálásában, az OLAF azonban igen. Sajtóirodájuk azt közölte a HVG magyar ügyre vonatkozó kérdéseire, hogy
- az Európai Bizottság szolgálatai 2023 és 2024 folyamán két esetben sikeresen visszaszereztek 3,6 és 4,7 millió eurót (összesen 3,3 milliárd forintot) és
- elképzelhető, hogy további 3,9 millió eurót (1,56 milliárd forintot) kell majd még visszafizetni a szabálytalan Microsoft-beszerzések miatt.
Vagyis az OLAF egyértelműen szabálytalanságokat talált.
A lap a részletekkel kapcsolatban megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot, valamint az érintett szerveket is, hogy megtudjuk, mire jutottak náluk az ellenőrök. Kérdéseikre egyedül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal válaszolt, miszerint a vizsgálatok alapján náluk minden rendben volt a beszerzésekkel.
További részletekért kattintson.