Egyre közeledik az szja-bevallás május 20-i határideje – a dátum a tavalyihoz hasonlóan 2025-ben is egy keddi napra esik. Az adózók számára a NAV az idén is elkészítette azt a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon tekinthetnek meg.
Azoknak, akik rendelkeznek önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával vagy nyugdíjbiztosítással, a portálra történő belépés során nem csak a befizetendő vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem azt is, hogy az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítés szintén rendben legyen – javasolja az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). Ez azt jelenti, hogy Azoknál egyébként, akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár a 280 ezer forintot is elérheti ez az szja-visszatérítés.
Az adatok azt mutatják, hogy egyre többen ismerik fel a kasszák előnyeit, hiszen amellett, hogy kitartóan nő az egészségpénztárak taglétszáma, a múlt év második felében már a nyugdíjkasszák tagsága is újra bővülésnek indult. Mindemellett az öngondoskodók összesített megtakarításainak értéke megközelítette az új rekordnak számító 2,3 ezer milliárd forintos szintet.
Az idei év újdonsága, hogy a tavaly szeptemberi egyenleg erejéig lakhatási célra, illetve jelzáloghitel-törlesztésre is felhasználható a nyugdíjpénztárakban megtakarított összeg. Mivel az önkéntes nyugdíjpénztárak olyan megtakarítási, öngondoskodási formát jelentenek, amelyek alacsony költségek mellett megbízhatóan, stabilan képesek hosszú távon érdemi hozamokat termelni, érdemes a lakhatási célra igénybe vett összegeket pótolni, hogy ne sérüljön az idős kori anyagi biztonságunk
– tanácsolja az ÖPOSZ elnöke, Mohr Lajos.
Írtuk amúgy, hogy a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása egyelőre jócskán elmarad a kormány várakozásaitól.
El kell döntenünk, hová kérjük az adóvisszatérítést
Fontos, hogy az adóvisszatérítés összege nem osztható meg, vagyis csak egyetlen pénztári számla jelölhető meg, ráadásul további feltétel, hogy ezen a számlán az adóévben befizetésnek, jóváírásnak, lekötésnek, illetve szolgáltatás-igénybevételnek kellett történnie. A bevallás elkészítése során a NAV automatikusan azt a számlát ajánlja fel, ahová az előző évben is kérte a pénztártag a visszatérítést.
A döntéshez nem árt tudni azt sem, hogy a tagság kezdetétől számítva 10 év után lehetőség van a számláról kifizetést igényelni, illetve a nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető.
hiszen abból akár a hozzátartozók egészséggel összefüggő kiadásai is fedezhetők, sőt, a gyermekvállalással kapcsolatos költségek, a beiskolázással járó kiadások, a felsőoktatás költségei vagy akár a lakáshitel-törlesztés szintén finanszírozható.
Nem használjuk ki az adóvisszatérítési plafont
2024-ben az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakhoz összesen 222 milliárd forintot fizettek be a tagok és a munkáltatók, amit 34,8 milliárd forint szja-visszatérítés egészített ki a megelőző év befizetései után. Ez utóbbi egyrészt 4 milliárd forinttal több az egy esztendővel korábban visszakapott adó összegénél, másrészt a 2023. évi tagi és munkáltatói befizetések 17,5 százalékának felel meg, ami kismértékben meghaladja a megelőző évben mért 17,1 százalékot.
Számos oka van, hogy a valós adóvisszatérítési arány nem éri el a lehetséges 20 százalékos értéket. Vannak, akik a maximális visszatérítésre jogosító évi 750 ezer forintos összegnél többet takarítanak meg, az szja-mentesek pedig nem élhetnek az adóvisszatérítés lehetőségével – ők ugyanakkor önmagában is ki akarhatják használni a költséghatékony, előző évek tapasztalatai alapján kimagasló hozamot biztosító befektetési lehetőséget. Mellettük továbbá vannak olyanok is, akik elmulasztják a most esedékes nyilatkozat megtételét. A Pénztárszövetség becslései szerint utóbbi kör évente több milliárd forinttól esik el
– fogalmazott az ÖPOSZ főtitkára, Kravalik Gábor.
Az adatokból jól látszik, hogy a visszatérítésről való rendelkezés során arányaiban jóval többen választják a már rövid távon és sokoldalúan felhasználható egészségpénztárakat a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások helyett. Míg ugyanis a tagi befizetések bő kétharmada a nyugdíjkasszákba érkezik, addig a visszajáró adónak már csak alig több mint a felét kérik ebbe az öngondoskodási ágba.
