Gazdaság

Meghátráltak Nagy Mártonék, nem lesz durva díjemelés a turizmusban

Getty Images
Getty Images
A turisztikai szakmai szervezetek és vállalkozások javaslatait, valamint a jogszabály társadalmasítása során beérkezett észrevételeket figyelembe véve a Nemzetgazdasági Minisztérium a kötelező szálláshely-minősítés további díjmentessége mellett döntött.

A minisztérium visszavonja a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetét, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta.

A hivatal közleménye szerint Magyarország Kormánya elkötelezett a turizmus fejlesztése és az ágazat versenyképességének erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedés előmozdításában és a munkahelyteremtésben. A 2024-es rekordév is bizonyította, hogy a turizmus a magyar gazdaság egyik fő motorja: a GDP közel 13%-át biztosítja, és jelentős mértékben járul hozzá a költségvetési bevételekhez is.

2025 a családok és a vállalkozások éve, a turizmus pedig 400 ezer magyar család megélhetését biztosítja. A szálláshely-minősítési eljárás kapcsán lefolytatott társadalmi párbeszéd világosan rámutatott arra, hogy a díjmentesség fenntartása olyan széles körű ágazati igény, amely hozzájárul a turizmus gerincét adó kis- és középvállalkozások növekedési lendületének megtartásához és további erősítéséhez. Éppen ezért a minősítési eljárások továbbra is ingyenesek maradnak – szögezte le az NGM.

Mint korábban megírtuk, a minisztériumi rendelettervezet alapján a szállásadók jelentős költségterhet kaphattak volna a nyakukba, miután fizetőssé tették volna a szálláshely-minősítést. Ezt 3 évente minden szállásadónak kötelező elvégezni.

Például a panziók, kempingek, üdülőháztelepek és közösségi szálláshelyek 150 ezer forintos, míg a szállodák 150-450 ezer forintos pluszdíjjal számolhattak volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik