Gazdaság

Őrületesen drága lett a céges bankolás

Neményi Márton
Neményi Márton

Az elmúlt két évben összesen akár 70 százalékkal is növekedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámlaköltségei a magas infláció és a pénzügyi tranzakciós illeték emelkedése következtében – írta a Biztosdöntés.hu, mely azt is kiszámolta, hogy mennyivel drágultak az utalások a tranzakciós illeték legutóbbi áthárítása óta.

A pénzügyi tranzakciós illetéket legutóbb nyáron emelte meg a kormány, amit a bankok a céges számlákra szinte azonnal tovább is terheltek. Azóta az összes bank bejelentette, hogy az év elején a lakossági ügyfelekre is áthárítják majd az adóemelést.

Az oldal összeszedte, hogy a vállalkozásoknak mennyibe kerül különböző összegek – havi 1, 3 és 5 millió forint – átutalása százezer, ötszázezer, illetve egymillió forintos tételekben bankonként.

A hagyományos bankoknál

  • a havi tízszer százezer forint átutalása 7320–14.910 forintba kerül,
  • havi félmillió forint hatszori utalása 15.800–27.910 forintba, míg havi ötször egymillió forint utalásának 24.659-től 43.150 forint díja van.

Ezek a számok úgy jöttek ki, hogy azokba az utalások tényleges költsége mellett a bankszámla havidíját és az egy hónapra eső éves kártyadíjat is beleszámították. A legmagasabbak jellemzően a CIB, a MagNet és a K&H díjai, a legalacsonyabbak között az UniCredit, az Erste és az MBH szerepel.

Egy szolgáltató viszont minden más banknál sokkal olcsóbban szolgáltat, a fenti kategóriákban egyenként 3290, 2494 és 2295 forintos költségek jöttek ki. Ez a BinX nevű neobank, amelyet a Számlázz.hu tulajdonosai hoztak létre, és bár bankfiókok nélkül működik, teljes értékű pénzforgalmi számlavezetést végez.

A Biztosdöntés.hu felhívta a figyelmet, hogy a nem áfakörös, illetve katás mikro- és kisvállalkozások lakossági számlát is nyithatnak. Ezek amellett, hogy olcsóbbak, számos olyan készpénzfelvételi és átutalási kedvezményt is biztosítanak, amilyeneket vállalkozói számlák nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik