Gazdaság

Költségvetés: újabb pénzeső hullik a NER-milliárdosokra és az akkugyárakra

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A jövő évi büdzsében mindössze 329 milliárd forint állami beruházási kiadással terveznek, ezeknek a pénzeknek a jelentős része jellemzően kínai, esetleg dél-koreai akkumulátorgyárak támogatását szolgálja, a másik cél a NER-cégek életben tartása megrendelésekkel – írja a Népszava.

A tervezetben közúti beruházásra például mindössze 88 milliárd forint jut, ám vasúti fejlesztésekre még ennél is kevesebb, alig 20 milliárd. A vasúti felújításra az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) fejezetében további 30,1 milliárd forint van, e két forrásból kellene életben tartani a vasúti infrastruktúrát.

A lerobbant MÁV-pályahálózat és -járműállomány fejlesztésére léteznek tervek és ígéretek, amelyeket az Orbán-kormány későbbi hitelfelvételekből akar majd finanszírozni. Ugyanakkor a Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakaszának felújítását kínai hitelből finanszírozza a kabinet, ennek terhére 2025-ben 196,6 milliárd forintot terveznek elkölteni, vagyis négyszer annyi pénzt, mint amit a teljes MÁV-hálózat felújításra és fejlesztésére terveznek. A kivitelező egy kínai–magyar konzorcium, amelynek magyar tagja Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik – olvasható a lapban.

A közúthálózat fenntartása révén is gazdagodnak a kormányhoz közelálló NER-milliárdosok. A gyorsforgalmi úthálózat fenntartására jövőre a kormány 370 milliárd forintot tervez elkölteni a költségvetési törvény szerint. Mint ismert, a közútfenntartási tevékenységet a kormány 35 évre koncesszióba adta a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó magántőkeaalapoknak. A jövő évi költségvetésből a kormány 120 milliárd forintot tervez fizetni a városligeti Dürer Parkban irodaházakat fejlesztő cégnek, amely Garancsi István és Tiborcz István érdekeltségébe tartozik.

Az állami beruházások másik célja az itt megtelepedő akkugyárak infrastruktúrájának fejlesztése. A költségvetés szerint több tízmilliárd forint jut jövőre víz- és csatornahálózat-fejlesztésre, ám ezek a beruházások a legritkább esetben szolgálják a magyar adófizetőket. Az ÉKM fejezetből víziközmű fejlesztésekre jövőre 42 milliárd forintot tervez a kabinet, ezek a fejlesztések kizárólag a kínai akku- és gépjárműgyártóknak szólnak.

A pénzeket az Orbán-kormány a debreceni Déli gazdasági övezet vízellátására és a keletkező nagy mennyiségű szennyvízelvezetést szolgáló csatornarendszer fejlesztésre szánja. A Fidesz „második fővárosában” a CATL akkumulátorgyára épül. Szintén csatornafejlesztések lesznek a szegedi ipari parkban, ahova viszont a BYD kínai autógyár épít összeszerelő üzemet. Ezzel még nincs vége a kínai beruházások támogatásának, ugyanis a debreceni ipari park fejlesztésére további 15,3 milliárd forintot terveznek elkölteni. Az akkugyárak támogatása az Energiaügyi Minisztérium (EM) költségvetésén keresztül is folyik: a „térségi fejlesztési feladatok” soron az EM jövőre további 121,4 milliárd forintot költ el: olyan „térségi feladatokra” megy többek között a közpénz, mint a gödi ipari-innovációs fejlesztési terület villamosenergia- és viziközmű-hálózatának fejlesztése, az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület víziközmű fejlesztése, továbbá debreceni, nyíregyházi, szegedi ipari parkok fejlesztése – ezekbe az ipari parkokba települnek a kormány által támogatott akku- és autógyárak.

Miközben alapvető beruházásokra, mint oktatás, egészségügy, nem telik a büdzséből, vannak olyan vitaható célok, amelyekre évi több tíz milliárdot költenek. Egyebek közt a kormányzati presztízsberuházásokra – amelyeket a kormány „budapesti beruházásként szokott propagálni” csak jövőre 29 milliárd forintot költenek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik