A parlament által már elfogadott adótörvények nyomán kiderül, hogy az eddig is igen kitüntetett SZÉP-kártya igazi jolly jokerré válik. Nem sokáig maradt fenn a plasztikok zsebetlensége (az alszámlák teljes átjárhatóságát elég megdöbbentő módon „turisztikai akcióterv” keretében, a szálláshelyek kifejezett ellenzése mellett vezették be).
A kormány most a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében Aktív Magyarok néven nyit jövőre új zsebet a SZÉP-kártyán. Erre összesen évi 120 ezer forintot adhatnak a munkáltatók. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a cég által biztosított sportolás. Kérdés, hány vállalatnál fognak majd konditerem lázas kialakításába – értékelnek a portálon.
A minimálbér erejéig egyébként már több éve lehet adómentesen sportrendezvényre vagy kulturális szolgáltatásra belépőt, bérletet biztosítani. Ezekhez 2025-ben az állatkerti belépő is csatlakozik. Azt szintén a minimálbér összegéig lehet adni, a feltétel csupán az, hogy a jegy, illetve a bérlet sem visszaváltható, sem utalvány nem lehet.
Vasáru is vehető majd a pihenőplasztikkal
Jövőre a SZÉP-kártyán levő összeg és a 2025-ben ide érkező juttatások 50 százaléka használható majd fel lakásfelújításra is. A béren kívüli juttatásból a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, valamint világítási eszközök vásárlása is lehetségessé válik. Mint az NGM-től megtudhattuk, 2024. január–októberében a SZÉP-kártya feltöltések összértéke megközelítette a 348 milliárd forintot. Az érintettek nem költöttek azonban a tárca szerint elég serényen, a pihenőplasztikon ugyanis még mindig közel 90 milliárd forintnyi szabad forrás érhető el.
Jelentős változás még, hogy béren kívüli juttatásként a 35 évesnél fiatalabb dolgozók (szigorúan a jelzett életkor betöltésének hónapjával bezárólag) akár évi 1,8 millió forint lakhatási támogatást kaphatnak.
A SZÉP-kártyán keresztül évente fizethető összeg az Aktív magyarok zseb miatt a jelenlegi 450 ezer forintról 570 ezerre nő. Ha ehhez hozzávesszük a fiatalok lakhatási támogatását, akkor évi 2 millió 370 ezer forintot, vagyis majdnem 198 ezret adhat(ná)nak jövőre kedvező adózás mellett a munkáltatók. Nagy kérdés, hogy valójában mennyit adnak majd.
Sejthető, mennyire emelik majd meg a keretet a cégek
A kormány 2023-ban a napi megélhetésre is költhetővé tette a SZÉP-kártyára feltöltött összegeket. A cégek többsége azonban nem emelt keretet. Sőt, akadtak vállalkozások, amelyek még az eredetileg tervezettnél is kevesebbet adtak tavaly.
Az előbbi arányok ismeretében erősen kétséges, hogy a munkáltatók mennyire használják ki a SZÉP-kártyára és a lakhatási támogatásra az egekbe emelt juttatás lehetőségét. A munkabér közel 70 százalékos terhével szemben egyébként a pihenőplasztikra a 28 százalékkal adózó kereten felül alig több mint 33 százalékos adó mellett akármennyi tölthető fel. A portál szerint nincs kétség afelől, hogy ez a lehetőség az egyszerű dolgozók számára szóba sem jöhet.
Nem zárható ki az sem, hogy a céges cafeteria-kereteknél az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések sorolódnak hátrább. A kormány ugyanis most azzal, hogy adómentesen – meglehetősen laza feltételrendszert szabva – azonnal feltörhetővé tette 2025-ben a nyugdíjpénzt, erős üzenetet küldött arról, hogy mennyire nem érdekli a hosszú távú megtakarítás.