Gazdaság

970 euróra emeli a minimálbért a horvát kormány

Kostas Pikoulas / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kostas Pikoulas / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő – mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben. Magyarországon jelenleg a minimálbér bruttó 266.800 forint.

A fizetések, a nyugdíjak és a megfizethető lakhatás a kormány prioritásai a következő négy évben

– hangsúlyozta a horvát miniszterelnök, a parlament elé terjesztve a kormány munkájáról szóló éves jelentését. Jelezte: a minimálbér emeléséről kedden döntött a szűkebb kabinet.

A kormány így akar segíteni azoknak, akiknek a legkevesebb van

– húzta alá, hozzátéve, hogy Horvátországban jelenleg százezer dolgozó kap havonta minimálbért. Bejelentette: nemsokára nagyobb mértékű nyugdíjkorrekcióról is döntenek.

A kormány további lépéseket is tervez a családok megerősítése és a gyermekes családok támogatása érdekében. Egyebek között hat hónapról egy évre emelik az anyáknak járó szülési szabadság időtartamát, és éves pótlékot vezetnek be – részletezte Plenkovic. Jövő év január elsejétől újabb intézkedést is hoznak, 100 százalékkal, 309-ről 618 euróra emelik az újszülöttek után járó egyszeri támogatást – tette hozzá.

A házszabály szerint a kormányfő legfeljebb egy órát beszélhet a parlamentben, a képviselők pedig nem tehetnek fel neki kérdéseket. Csak a frakciók képviselői szólalhatnak fel fejenként 20 percben. A miniszterelnök a vita után még 20 percben külön is válaszolhat a felvetésekre. Horvátországban idén áprilisban tartottak parlamenti választásokat, melyeken Andrej Plenkovicot egymást követő harmadik alkalommal választották meg miniszterelnöknek. Tavaly az ellenzéki képviselők hangos kopogással és bekiabálásokkal zavarták a miniszterelnök évértékelő beszédét, így a hangzavarban abból csak foszlányokat lehetett hallani.

MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik