Gazdaság

KDNP-s képviselőként Rétvári Bence államtitkár költötte idén a legtöbbet munkatársaira

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Másfél év alatt 13 milliárd forintnál is többe kerültek az országgyűlési képviselők munkatársai.

Az idei, választási évben időarányosan többet költöttek az országgyűlési képviselők alkalmazottaik foglalkoztatására, mint tavaly – derült ki a Népszava közérdekű adatigénylésére az Országgyűlés sajtóirodájától kapott válaszokból. Augusztus végéig több mint bruttó 5,8 milliárd forintot használtak fel a képviselők, illetve a frakciók az erre szolgáló keretből. 2023-ban ez az összeg meghaladta a bruttó 7,5 milliárdot. A képviselők alkalmazottaik után is felvehetnek juttatásokat, idén már havi 3.534.684 forintot.

A képviselők a keretük feletti rendelkezési jogokat átruházhatják frakcióvezetőjükre. A Fidesz 2024-ben nyolc hónap alatt összesen több mint bruttó 3,5 milliárdot, tavaly csaknem bruttó 4,5 milliárd forintot költött alkalmazottaira. A Demokratikus Koalíciónál idén bruttó 262 milliót, tavaly 380,9 milliót fizetett ki, míg a Momentum a tavalyi 313 millió után idén már 202 milliónál jár, Az LMP idén 163,8-at, 2023-ban 239 milliót költött. Ők 25 embert alkalmaznak közösen, mivel a képviselők lemondtak a frakció javára juttatásukról.

Több párt képviselői a keret egy részét ruházzák át a frakcióvezetőre, másik részét maguk használják fel. A KDNP-sek Simicskó István frakcióvezetőre 2023-ban közel 110 millió, augusztus 31-ig 104 millió forintot bíztak, miközben a honatyák tavaly 542 millió forintot, idén 418 milliót fizettek ki alkalmazottaiknak. Így összesen 2023 elejétől 2024 nyarának végéig 1,17 milliárdot költöttek. Az MSZP-frakció 2024-ben 220,7 milliót, 2023-ban 328,3 milliót szánt alkalmazottaira, a képviselők egyéni költéseivel az összeg bő másfél év alatt 645 millió lett. A Jobbik esetén az említett időszak végösszege 742 millió, a Mi Hazánknál 612 millió, a Párbeszédnél 346 millió forint.

Azok közül, akik nem ruházták át rendelkezési jogukat a frakcióvezetőre, idén Rétvári Bence (KDNP) költötta legtöbbet, 36,4 milliót alkalmazottakra. A Népszava szerint  tavaly negyedik volt 36,2 millióval, miközben államtitkárként a Belügyminisztérium apparátusa is segíti munkáját. 2024-ben A tavaly 50 millióval első Ritter Imre, német nemzetiségi képviselő idén a második 31 millióval, Harmadik helyen Jakab Péter (független) áll 27,6 millióval. A Jobbik egykori elnöke 2023-ban második lett 41,9 millióval.

Korábban a Magyar Hang írt arról, hogy Bese Gergő még dunavecsei plébánosként Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes stábjának fizetési listáján volt 2018 őszétől évekig, idén májusban pedig édesanyja lett alkalmazott Rétvári Bence KDNP-alelnök csapatában. Amikor erről a párt elnökét, Semjén Zsoltot kérdezte Vadai Ágnes, a miniszter azt válaszolta, hogy Nacsa Lőrinc esetében a kérdésnek akkor lenne értelme (bár akkor se tartozna rá), ha

Bese Úr eltévelyedésének napvilágra kerülése után adott volna neki megbízási szerződést. Ez azonban évekkel korábban történt. Nacsa Képviselő Úr nem lát bele sem a lelkekbe, sem a jövőbe. Ezért is képviselő és nem próféta.

Közölte továbbá, hogy sem Nacsa Lőrincnek, sem Rétvári Bencének nem a szóvivője, a kérdés nem érint kormányzati feladatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik