Gazdaság

Kifulladt a lakáspiaci élénkülés, többet lehet alkudni

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Egyre több adat lát napvilágot arról, hogy megállt az ingatlanpiac élénkülése. Az adásvételek számának év eleji növekedése megtorpant, a forgalom nyáron már elmaradt a tavaszitól, ennek köszönhetően bővült az alku lehetősége, sőt ezen a téren rekordok is születtek – írja az Azénpénzem.hu.

A kiemelkedő júliusi intenzitást követően augusztusban a hazai ingatlanpiac visszaváltott a szokványos, nyári tempóra. A Duna House Barométer által a hónapra becsült 9323 tranzakciószám éppen megegyezik a júniusra becsült értékkel. Az augusztusi eredmények alapján így az előző hó­naphoz képest 19,2 százalékkal enyhébb, az előző év azonos időszakához hasonlítva azonban még mindig 13,5 százalékkal erősebb teljesítményt mutatott a szegmens – olvasható a portálon.

A Balla Ingatlan közleménye szerint, habár a tavalyi mélypont után idén már észlelhetővé váltak a stabilizálódás jelei a hazai lakáspiaci trendeknél, továbbra is kockázatot jelentenek olyan tényezők, mint a gazdasági bizonytalanság vagy a kamatszint. A vevők jelentős része árcsökkenésre számít az ingatlanpiacon – legalábbis reálértéken –, ezért kiemelt figyelemmel kísérik az értékesítési árakat, és alapvetően az alacsony áron kínált ingatlanokat részesítik előnyben vásárlásaiknál. Ezzel szemben az eladók nehezen engednek a kínálati árakból, aminek eredménye a mérsékelt számú értékesítés.

A Balla Ingatlan szerint a lakáspiaci kereslet csak fokozatosan, több év alatt érheti el a 2023 előtti szintet, de ennek feltétele, hogy az infláció tovább mérséklődjön, miközben a reáljövedelmek folyamatosan emelkednek.

Megtorpanás a piacon

A hazai lakáspiaci forgalom idei, látványos bővülése csak az igen gyenge tavalyi bázishoz viszonyítva mutatkozik, távol vagyunk még a korábbi években megszokott piaci pezsgéstől. A hazai év eleji forgalombővülés reális értékeléséhez egy piaci sajátosság is hozzátartozik. Az Eurostat adatai szerint a magyar piac dinamikája az év elején rendre erősebb, mint a megelőző év utolsó három hónapjában. Ez az aktuális trendtől szinte függetlenül megmutatkozik, és igen gyakran magyarázza a különféle lakástámogatások legtöbbször évkezdeti bevezetése.

Az MNB lakáshitelekkel kapcsolatos adatai is jól mutatják, hogy a hitelbővülés főként annak köszönhető, hogy nagyot nőtt az átlagos lakáshitel, ráadásul a növekedést a támogatott hitelek hajtják. Bár volt bővülés a darabszámban is 2023-hoz képest, az még messze (25–30 százalékkal) elmarad az azt megelőző évekétől. Az MNB Hitelezési felmérése szerint vége a hitelkereslet élénkülésének, a bankok szerint további emelkedés nem várható a keresletben a lakáshitelek esetében.

Nőtt az alku lehetősége

Az OTP Ingatlanpont statisztikái szerint bár erősen indult a nyár, de a forgalma végül, összességében elmaradt a tavaszitól, így június-augusztusban ismét nőtt a vevők lehetősége az alkura. Az adásvételek során kialakult országos és átlagos alkumérték (azaz az utoljára hirdetett ár és a szerződéskötési ár közötti különbség) 0,3 százalékponttal emelkedett és 6,7 százalékot ért el,

ami az elmúlt három év harmadik legmagasabb értéke.

A legnagyobb növekedés, 0,6 százalékpont a „nem panel” lakásoknál mutatkozott (4,1 százalékról 4,7 százalékra nőtt), a családi házak esetében 0,4 százalékpont volt a változás (8 százalékról 8,4 százalékra emelkedett), ugyanakkor a paneleknél szűkült a vevői alku lehetősége (3,5 százalékról 3,1 százalékra csökkent).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik