Gazdaság

Reagált a Szentkirályi, miután a GVH vizsgálatot indított a cég ellen

A Szentkirályi Magyarország Kft. maximálisan együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), miután eljárás indult a vállalkozással szemben – közölte a cég az MTI-vel miután kedden nyilvánosságot kapott, hogy a GVH eljárást indított a Coca Cola mellett az ásványvizes céggel szemben is.

A sajtóközlemény szerint a Szentkirály Magyarország Kft.-t érintő mostani eljárás túlnyomórészt a Szentkirályi Magyarország Kft.-nek egy 2019-es kommunikációs kampányában használt, fenntarthatósággal kapcsolatos állításait vizsgálja. A cég 2019. november 18-tól a Szentkirályi ásványvizek és ízesített italok címkéin, valamint kereskedelmi kommunikációjában a „Szállj be a körforgásba” körforgásos rendszert hirdette, aminek keretében a „Gyűjtsd szelektíven!”, „100%-ban újrahasznosítható”, „Palackból palackot, 50% rePET”, és ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal és képi megjelenítésével valószínűsíthetően megtévesztette a fogyasztókat. E kampányunkat a GVH már 2020-ban megvizsgálta, és akkor azt állapította meg, hogy a versenyfelügyeleti eljárás elindításának feltételei nem állnak fent.

A Szentkirályi Magyarország Kft. közleményében azt írja, nem kapott információt arról, hogy a GVH miért döntött most úgy, hogy mégis elindítja az eljárást az öt évvel ezelőtti kampányuk kapcsán, illetve korábbi döntésük ellenére. „A társaság ezúttal is maximálisan együttműködik a GVH-val az eljárás során, részére minden fontos és elérhető információt megad” – hangsúlyozták ugyanakkor.

A vállalat határozottan elítéli a fogyasztók megtévesztését és a zöldre mosás vagy greenwashing minden formáját, és elkötelezett az iparág fenntarthatóságának előmozdítása mellett, amelyet gyakorlati törekvéseivel is folyamatosan támogat

– szögezték le egyúttal.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik