Éhbért fizetnek a kormányhivatalokban, miközben a kormányzati vezetők illetménye kilőtt – írtuk a múlt héten, részletezve, hogy míg az elmúlt öt évben rendre bőkezű fizetésemelésben részesültek a kormányzati vezetők, aközben a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer emelték. Valamint, hogy utóbbi körben általánosnak számítanak a havi bruttó 320 ezer forint körüli illetmények, és gyakran két-három diplomával rendelkezők keresnek ennyit.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium akkor azzal reagált cikkünkre, hogy a kormányhivatali munkatársak az elmúlt öt évben háromszor részesültek béremelésben: 2020 márciusában átlagosan 18 százalékos, 2022-ben átlag 10 százalékos, míg tavaly júliustól átlagosan 15 százalékos emelés történt. A kormányhivataloknál dolgozók bruttó átlagbére jelenleg 510 585 forint – írták közleményükben.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) augusztus 7-i felhívására , hogy ők is ilyen jónak látják-e a helyzetet sokan válaszoltak. Röviden összefoglalva: nem. Oldalukra terjedelmes levélcsokor került fel, amiben az érintett dolgozók megírták, ők hogyan látják a munkakörülményeiket, a bérüket. A levelekből szemezgettünk:
- A drasztikus mértékű infláció kompenzálása teljes mértékben elmaradt, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a 2022-es és a 2023-as infláció mértékével egyező béremelés esetén lennénk a nullán reálértéken. Ha e felett történne illetményemelés, akkor beszélhetnénk tényleges növekedésről.
- Én 8 éve vagyok köztisztviselő, pénzügyi területen, középfokúként több száz millió forintnyi illetmény és egyéb személyi jellegű kifizetésekért felelek nettó 279 300 forintért. Cáfolom, hogy a tűz mellett jól lehet keresni.
- 44 éves vagyok. 13 éve dolgozom „közszolgaként”… diplomával, „C” típusú, középfokú német nyelvvizsgával, közigazgatási alap- és szakvizsgával rendelkezem, elvégeztem a kötelező kormányablak képzést, a pro-bono-n teljesítem az előírt képzéseket (128 pont ciklusonként, a középfokú végzettségűeknek fele ennyit kell teljesíteni). A bruttó fizetésem 440 ezer forint, ez nettóban 292 000 forint. Ebből ki kell fizenem havi 33 000 forint diákhitel-törlesztést (melyet ugye azért kellett annak idején felvennem, hogy legyen diplomám), és az albérleti díjat. A maradékból próbálok élni egy nyugat- dunántúli városban… nem tudok méltó életet élni, a boltban szinte csak az akciós dolgokat tudom már megvenni.
- … anyagi megbecsülés nincs, sőt, ha valaki szól, az tuti megbánja. Nincs WC-papír stb, nincs konyha, az étel megmelegítéséhez összedobtuk egy mikro árát. De a rendes munkavégzéshez szükséges eszközök sincsenek, nyomtató, papír, nyomtatvány. Ha az ügyfél nem hoz másolatot, akkor el kell küldeni, hogy valahol másolja le.
- A jelenlegi bérem 260 ezer nettó. 32 év, ugyanazon a munkahelyen, ugyanazon a folyosón, ugyanúgy utalási felelősséggel, vagyonnyilatkozattal, bejegyzett aláírási joggal szóval elég nagy felelősséggel.
- Én 15 éve vagyok köztisztviselő, diplomával, nyelvvizsgával, szakvizsgával és most kapok bruttó 420.000 Ft-ot, ami közelében sincs a kormány által hangoztatott összegnek, de a hivatalunkban a többség bére bruttó 360.000-380.000 Ft, amiből 2024-ben már nem lehet megélni.
- Kormányhivatal, gyámügy. Havi nettó 260-300 ezer forintért döntesz életekről, gyermekek, családok sorsáról. Sokszor fájdalmas pillanatokban, súlyos problémákkal küzdő ügyfelekkel. Nemegyszer megfenyegetnek, megaláznak, kiabálnak, támadnak, de ezt szó nélkül tűrd, oldd meg a helyzetet, hogy minél kevesebb kár keletkezzen…
- Nálunk múlt év végén emelték fel azoknak a diplomás kormánytisztviselőknek a fizetését bruttó 400 ezer forintra, akiknek ennél kevesebb volt. Így ugyanannyi lett a fizetése a több, mint 10 éve itt dolgozó kollégámnak, mint a 23 éves, első munkahelyesnek, aki 9 hónapja volt a hivatalnál. Mivel azóta nem volt fizetésemelés, ez most is így van.
- Télen 18 fokban dolgoztunk, hétfőnként még ennyi sem volt, mert a hétvégén teljesen kihűlt az épület. A hidegben meggémberedett az ujjunk, literszám ittuk a forró teát, pléddel takaróztunk. Most 38 fokban vagyunk, mert nincs klíma, szakad rólunk a víz, nehezen tudunk koncentrálni. Az ügyfelek is türelmetlenek, ők is izzadnak.
- Mi vettük a szappant és mindenki a saját törölközőjével ment a mondóba, mert nem kaptunk kéztörlő papírt. Ugyanebben az időben kb 80 db bélyegzőt kellet lecserélni, mert a „megye” feliratból „vármegye” lett. A munkához lassan már csak papírt kapunk. A tollat, kapcsot, ragasztót stb. mi vesszük.