Gazdaság

Nem követelhet a szülő utólag tízmilliókat azért, mert felnevelte a gyerekét

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Balázsék című műsor egyik hallgatója – aki már 40 éves – azt mesélte, hogy teljesen váratlanul 30 millió forintot követeltek tőle egy családi vacsora során a szülei azért, mert felnevelték. A Pénzcentrum annak járt utána, jogilag védhető-e egy ilyen követelés, köteles-e a felnőtt gyerek fizetni a szüleinek, ha ilyen igénnyel állnak elő.

A portál által megkérdezett jogász szerint jogilag nem tűnik megalapozottnak a szülők követelése, több szempontból sem. Nemcsak a formai hiányosságok miatt, hanem azt is érdemes figyelembe venni az ügyvéd szerint, hogy nem volt pontos kalkuláció, valamint hivatkozás sem, bármilyen törvény által előírt kötelezettségre. Kérdésükre dr. Sávolyi Györgyi családjogi ügyvéd azt mondta, arra egészen biztosan nincs lehetőség sem etikailag, sem jogilag, hogy a nevelés költségeit a felnőtt gyermektől visszaköveteljék a szülők.

Véleménye szerint legfeljebb a szülőtartás merülhet fel, viszont ennek feltételeit elég egyértelműen előírja a jogszabály. Továbbá a szülőtartásnál – a feltételek együttes fennállása esetén – sem lehet milliós összegekről szó, csak a napi megélhetés biztosításáról – fogalmazott.

A hatályos szabályok alapján a szülő akkor jogosult szülőtartásra, ha magát önhibáján kívül nem képes eltartani. Viszont fontos, hogy a nagykorú gyermek ebben az esetben sem köteles a tartásra, ha a szülőnek van erre kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik