Gazdaság

Így reagált a választásokra a forint

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A forint gyengült hétfő délelőtt, mint a Portfolio.hu kiszúrta, 9 óra után már 393-on állt az euróhoz képest, ami napon belül már 0,33 százaléknyi esést jelentett, illetve nagyon közel került az áprilisi 393 feletti szintekhez a magyar deviza. 10 óra körülre azonban volt némi erősödés, 392,3-ig, majd fél tizenegyre ismét gyengült, már megint a 393 körül, később felette is volt az árfolyam. Fél egyre újabb gyengülési hullám látszott, 394,5 forintos euróval, majd diszkrét korrekció következett. Aztán megint fordulat állt be, három táján pedig ismét 394,1-ig gyengült a magyar fizetőeszköz.

Mint írták, az euró is érezhetően (0,5 százalék felett) gyengült a dollárral szemben – szerintük főleg az EP-választások eredménye és a francia előrehozott választások miatt. Ez értékelésük alapján közel egyhónapos mélypontot jelent.

Egy dollár 365,6 forint is volt 9 óra körül a bankközi piacokon, majd 10 óra körülre 364,4-ig tudott erősödni a forint az amerikai dollárral szemben. Félt 11 körül itt is gyengülés mutatkozott, 365,4 körüli, majd feletti. A dollár is lenyomta a forintot fél egy körül, 367,5-ig, hogy aztán kicsit enyhüljön a szorítás. Háromra viszont már a 367-et közelítette az árfolyam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik