Gazdaság

Parádés az eredmény a hazai bankoknál az idei első negyedévben is

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A tavalyi rekordprofit után idén is szárnyalnak a hazai pénzintézetek, eddig nem látott, 440 milliárd forintos nettó eredményt értek el az első negyedévben, ami 37,3 százalékos növekedés éves szinten. Miközben a portfólió minősége változatlanul jó, a működési hatékonyság pedig nő a bankoknál – írta a vg.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataira hivatkozva.

A részletekről többek között azt írják, az adózott eredmény dinamikus növekedéséhez hozzájárult, hogy a szektor működési bevételei 11,1 százalékkal emelkedtek 2023 első negyedévéhez képest, és elérték az 1277 milliárd forintot. Ezen belül a kamateredmény 6,7 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény pedig közel 15 százalékkal nőtt: az előbbi 873 milliárd, az utóbbi pedig 355 milliárd forint közelében alakult.

Különösen figyelemre méltónak nevezték, hogy a működési költségek – éves összevetésben – jelentősen csökkentek a szektorban: az ezen a soron kimutatott 765,6 milliárd forint 11,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az értékvesztésnél és a céltartalékoknál pedig a 2023. első negyedévi, 22,1 milliárd forintnyi leírást az idén 16,4 milliárd forint visszaírás követte, ami szintén hozzájárult az eredmény növekedéséhez.

Hogy tavaly mitől lett rekordnyereség a bankoknál, azt is megfejtettük.

Kapcsolódó
Így szakítottak hatalmasat a magyar bankok az MNB kontójára
Nem a hitelezés és nem is a betétgyűjtés nyomán tettek szert a hazai bankok rekordmértékű nyereségre 2023-ban, hanem a magas kamatoknak köszönhetően – így elsősorban a Magyar Nemzeti Bank veszteségének terhére hoztak össze osztalékként is felvehető profitokat. De miért nem részesülhettek a betétesek a magas hozamszintből?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik