Gazdaság

Fizetések a régióban: Magyaroroszág a sereghajtók közt szinte minden szempontból

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu
Kelet-közép-európai összevetésben is alacsonynak tűnik a hazai átlagbér és a minimálbér – írja a Népszava.

Idén év elején 14 százalékkal emelkedtek a bérek Magyarországon, ám a magyar bérek még így is a régiós keresetek alsó harmadában vannak – derült ki a Mazars adótanácsadó nemrégiben megjelent kelet-közép-európai adókalauzából.

A lap által idézett adatokból kiderül, hogy a szűkebben vett régióban a magyar minimálbér – Románia, Bulgária, Szerbia és Albánia után – negyedik legalacsonyabb volt tavaly, annak ellenére, hogy már a megemelt decemberi 266 800 forintos bruttó minimálbért vették figyelembe. (Mint ismert, a kormány az idei minimálbér emelést már decemberre előrehozta, mintegy jóléti intézkedésként.)

A bruttó 266,8 ezer forintos legkisebb fizetés – 388 forintos euróárfolyamon kalkulálva – nettó 456 eurós magyar minimálbért eredményezett, ami a V4-országokkal összevetve a legkisebb összeg, tavaly Szlovákiában 526, Csehországban 666, Lengyelországban pedig 743 euró volt a legkisebb fizetés (Romániában és Szerbiában 404.). A különbség minden bizonnyal tovább nő, hisz ezekben az országokban idén is emelhetik a fizetéseket, ám idehaza, mivel már megtörtént, nem.

Az osztrák jövedelmek azonban még mindig jóval az uniós átlag felett vannak, nyugati-szomszédunkban ugyan nincs egységes országos minimálbér, de a statisztikák szerint

a legkisebb fizetés tavaly nettó 1843 euró volt, ami négyszerese magyarnak.

Euróban nézve nem csak a minimálbéreket, de az átlagos béreket nézve is messze a régiós átlag alatt teljesít a magyar gazdaság.

A Mazars adatbázisa szerint tavaly novemberben Magyarországon az átlagbér versenyszférában bruttó 621 ezer forint volt – ez átszámítva nettó 1062 eurós fizetést jelentett, ami szűkebb régióban a ötödik legalacsonyabb adat, amivel megelőzzük a szlovákokat, ahol 970 euró volt az átlagos fizetés. De a képzeletbeli versenyben tavaly még mögöttünk végzett Románia (895 euró) és Bulgária is (798 euró).

A többi környező országban mindenütt jobban éltek, legyen szó a horvátokról (1122 euró), a lengyelekről (1257 euró) vagy a csehekről (1410 euró). A régióban legmagasabb fizetések Ausztriában voltak, ott az átlag nettó 3253 euróra jött ki, ami több mint háromszorosa volt a nettó magyar átlagfizetésnek. A Mazars szakértői azt is megvizsgálták, hogy mi a helyzet, ha figyelembe vesszük a háromgyermekesek adókedvezményét. Ez volt az egyetlen eset, amikor az 1316 eurós magyar fizetés bekerült az átlagba, s feljött a régiós középmezőnybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik