Gazdaság

Indul a szezon: újabb csapást mérnek a Balatonnál a vásárlók pénztárcájára

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A legtöbb vendéglátóhelyen még előszezoni árakon kínálják az ételeket, ám júniustól újabb drágulás várható. A Balatonon 8-10 százalékos áremelésre is számítani kell. Egy balatonfüredi büfében az egyik lángosért háromezer forintnál is többet kell fizetni. Az infláció a fagylaltok árát sem kíméli írja az Index.hu.

A tavalyi rekordárakhoz képest is csaknem 10 százalékos áremelkedésre számíthatnak a vásárlók a Balatonnál. Előszezonban sokan megpróbálják tartani a jelenlegi összegeket, míg főszezonban újabb drágulás várható. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke áprilisban úgy fogalmazott, hogy 8-10 százalékos áremelésre egészen biztosan számítani kell. Hozzátette, hogy vannak olyan vállalkozók, akik már emeltek az áraikon – olvasható a portálon.

Májusban már tart a nyári előszezon, a jó idő pedig rengeteg embert vonzott a Balatonhoz. A turisták érkezésére az éttermek is felkészültek. A Pénzcentrum egyik olvasója az egyik balatonfüredi büfé árait küldte el a lapnak.

a sima lángosért 1000 forintot, a sajtos-tejfölösért 1900 forintot, míg a tonhalas lángosért 3600 forintot kell fizetni. 

A tartalmasabb ételekért ennél többet is elkérnek: a babgulyást 2600 forintért, a gírosztálat 3200 forintért árulják. A lap szerint a fent említett összegek még előszezoni áraknak számítanak, így a legtöbb helyen újabb áremelés várható a főszezonra.

Mint írtuk, idén a fagylaltok ára is biztosan emelkedik. A cukrászdák vezetői szerint körülbelül 10 százalékos áremelkedés várható, mivel jelentősen megemelkedett a vaj, a tej és a csokoládé ára, valamint a rezsiköltségek is elszabadultak. Hozzátették, az infláció miatt a dolgozók bérét is szeretnék emelni. A pluszköltségek miatt várhatóan 600-650 forintba kerülhet egy gombóc fagylalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik