Félévnyi használt olaj átvételét nem fizette még ki a MOHU sok vendéglátóhelynek, értesült a Telex.
A lap cikkében emlékeztetnek, a Mol leányvállalata tavaly júliusban vette át a hulladékgyűjtés egyes ágazatait egész Magyarország területén. A rendszer lényege, hogy a használt olajat is a vállalat gyűjti be, amiért cserébe pénzt ad a vendéglátóhelyeknek, a begyűjtött olajból pedig bioüzemanyagot készít.
A Telexnek nyilatkozó vendéglátós arról beszélt, helyenként már az őszi olajszállítást is kifizette a MOHU, máshol pedig még a nyári díjakat sem kapták meg. Szerinte míg náluk így csak néhány tízezer forintot tart vissza a vállalat, egyes vendéglátóhelyeknél ez akár milliós összegeket is jelenthet.
A MOHU más árat is fizet a sütőolajért, mint a koncesszió kezdetéig működő, egymással versengő szállítók. Egy vendéglátós szerint az általa megbízott szállítócégtől korábban 178 forintot kaptak egy liter használt olaj után, de a koncesszió kezdete óta a MOHU már csak 127 forintot fizet kilogrammonként.
Egy hordó használt sütőolajért a MOHU 6350 forintot fizet, a központosítás előtt 10 668 forintot kaptam. Majd 40 százalékkal adnak kevesebbet, de még ezt sem utalják át
– nyilatkozott a lapnak.
A MOHU a Telexnek azt írta, hogy a használt sütőolaj ára a nemzetközi piacot követi, ahol jelentős csökkenés történt tavaly nyár óta, ezért ad kevesebbet a vállalat az olajért. Arról is írtak, hogy a számlázással kapcsolatos kezdeti hibákat, elakadásokat javítják, és partnereik hamarosan megkapják a kompenzációt.