HIRDETÉS
Gazdaság

Egymillió forintos plusz juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

MTI Fotó: Ujvári Sándor
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára, közölte szerdán a cég.

Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki, tették hozzá.

Az MBMH dolgozóinak tavaly óta közvetlen részesedést biztosít a vállalat sikereiből, ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket, folytatták.

A közleményben emlékeztettek, a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az összeg mértékét a kecskeméti vezetőség által meghatározott helyi mérőszámok is alakítják. Ezek mindegyike pozitívan befolyásolta a kifizetendő összeg alakulását. A gyár vezetősége köszönetet mondott a dolgozóknak és kiemelte, hogy a gyár sikerének alapjait közösen, csapatként fektették le.

A kifizetendő összeg várható mértékét a 2024. február 22-én közölt, 2023-ra vonatkozó csoportszintű pénzügyi eredmény alapján határozták meg.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 4500 főt foglalkoztat, és tavaly több mint 174 000 járművet gyártott.

Ajánlott videó

Mit hoz Orbánnak a Trump-Putyin-csúcs?
Trump és Putyin leendő látogatása ma a legfőbb téma. Szóba kerül Varga Judit vissza nem térése, az egyik oldalon sem megnevezett egyéni képviselőjelöltek, s a 14. havi nyugdíjra is jut idő. A stúdióban Jankovics Márton, Pető Péter, valamint Nagy József.
0 seconds of 57 minutes, 14 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
57:14
57:14
 
Olvasói sztorik