Gazdaság

Romániában bukkant fel Homlok Zsolt, miután kiesett Mészárosék piksziséből

Varga György / MTI
Homlok Zsolt, a kivitelező Homlok Építő Zrt. vezérigazgatója.
Varga György / MTI
Homlok Zsolt, a kivitelező Homlok Építő Zrt. vezérigazgatója.
65 millió eurós (durván 25 milliárd forintos) romániai vasúti megrendelésre startolt rá Homlok Zsolt cége egy konzorcium tagjaként.

Hosszabb kihagyás után ismét sokmilliárdos megrendelésnél bukkant fel Homlok Zsolt érdekeltsége, de már nem Mészáros Lőrinc multimilliárdos üzlettársaként, és nem is Magyarországon, hanem Romániában. Mint korábban megírtuk, a Mészáros családba 2017-ben beházasodott Homlok Zsolt kiesett a pikszisből, amiből a külső szemlélők annyit érzékelhettek, hogy a vasútépítő vállalkozó elköltözött a felcsúti családi központból, Mészáros Ágnes visszavette lánykori nevét, Mészáros Lőrinc pedig két komoly vasúti projektből is kitette. A vasútépítő szakmában azt a következtetést szűrték le, hogy Homloknak ezután aligha terem zsíros megrendelés a hazai piacon.

Tavaly szeptemberben megalapította a Homlok International Kft.-t, és akkor kérdésünkre azt közölték, hogy a nemzetközi piacon kívánják hasznosítani a vasúti érdekeltségeiben meglévő szakembergárda szaktudását és tapasztalatát. A kft tavaly év végén megalapította a Homlok Románia Kft.-t és ez a cég bukkant fel most Romániában, a Temesvári Regionális Vasúti Igazgatóság pályázatán.

A közbeszerzést tavaly októberben írták ki egy, a Temesvár Keleti Pályaudvarát (Timişoara Est) a reptérrel összekötő, valamint a Maros-völgyében (de már Arad megyében) a IV-es páneurópai vasúti folyosón lévő, Radna felé tartó vonal rekonstrukciójára. A február 15-ei jelentkezési határidőre három cég és két konzorcium adott be ajánlatot, a romániai közbeszerzési értesítő adatai szerint:

  • a Porr Construct,
  • az FCC Construction SA,
  • a Swietelsky Construct, továbbá
  • a Precon Transilvania SRL (projektvezető) – Homlok Románia Kft. – Drum Asfalt trió,
  • illetve a BAWI Construction (projektvezető) – Constructim SA páros.

Az egyik konzorciumban, meglepetésre magyar cég is szerepel, ami nem mindennapos a romániai vasúti fejlesztésekben, szúrta ki a 24.hu.

A beruházás összértéke körülbelül 65 millió euró, amit vissza nem térítendő uniós forrással finanszíroznak, ebből kell megépíteni a Temesvár Keleti Pályaudvarát a Traian Vuia Repülőtérrel összekötő 10,2 kilométeres villamosított vasútvonalat, valamint felújítani, villamosítani az állomást Radnával összekötő 5 kilométeres, már meglévő vonalat. Elsőre furcsának tűnhet, hogy miért kell felújítani Radnáig a vonalat, csakhogy a Maros-partján lévő, Lippához tartozó városrész a IV-es páneurópai vasútvonal jelentős megállója, innen rövidített vonalon érhetik el a szomszédos Hunyad vagy Fehér megyei utasok a regionális repteret, megszabadulnak az Arad felőli kerüléstől.

Temesvár keleti pályaudvarát jelenleg is vasútvonal köti össze a város főpályaudvarával, a szinte a belvárosban lévő északival, tehát innen sem lesz gond a reptér gyors megközelítése.

A Precon Transilvania céget 2019-ben jegyezték be Nagyváradon, 2022-ben átszámítva körülbelül 2,44 milliárd forint árbevételt és 228 millió forint profitot ért el a 93 alkalmazottat foglalkoztató cég. A vállalkozás jelenleg vitában áll az állami autópálya építővel (CNAIR), miután hiába írták alá a szerződést tavaly a Bisztraterebes (Chiribiş) – Bihar (Biharia) közötti autópálya-szakasz építésére, a munkálatokat nem kezdték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik