Gazdaság

A kormány átírta a Babakötvény szabályait

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Korlátozta a befizetést, emelte az éves kamatot. Néhány hét alatt 40 milliárd forinttal nőtt a számlán elhelyezett összeg.

Megjelent a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett, már keddtől hatályos rendelet, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva felülírja a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényt.

Február 13-ától legfeljebb évente 1,2 millió forintot lehet befizetni a Start-számlákra. 

Az új szabály szerinti korlátozást a 2024. évben a rendelet hatályba lépése után teljesített befizetésekre kell alkalmazni.

A Bank360 emlékeztet rá, jelenleg a Babakötvény a legmagasabb kamatú állampapír, éves kamata az előző évi infláció 3 százalékkal növelt értéke, azaz idén 20,6 százalék, ami még a legjobb inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) hozamát is jócskán felülmúlja. Ez az egyetlen olyan államapapír, amelynek a kiemelkedő kamatprémium miatt 20 százalék fölé emelkedett az aktuális hozama.

Eddig a Start-számlára befizethető összegnek nem volt felső határa, a módosabbak akár milliókért is vehettek babakötvényt, ami az infláció megugrása óta különösen vonzó lehetőség volt. Minden 2005. december 31. után született gyermek számára az állam 42 500 forint életkezdési támogatást ad, amit egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. Ahhoz, hogy ez az induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön, ott Babakötvényben kamatozzon, Start-értékpapírszámlát kell nyitni. Ha ez megtörtént, akkor erre már további összegeket lehet befizetni babakötvények vásárlására, ami a számlán jóváírt összegekből automatikusan megtörténik. Az éves befizetésekhez 10 százalékuknak megfelelő, de maximum 12 000 forint összegű állami támogatás is jár. A Start-számláról kifizetést csak a gyermek 18. életévének betöltését követően lehet kérni, legkorábban a számla megnyitását követő harmadik év eltelte után, valamint a 19 éves futamidejű Babakötvény lejáratakor.

A kormány decemberben azt közölte, már több mint 340 ezer gyermeknek nyitottak szülei vagy hozzátartozói Kincstári Start-értékpapírszámlát, azaz  Babakötvényt. A Start-számlákon akkor mintegy 270 milliárd forintot tartottak nyilván. Varga Mihály kedden már 350 ezer gyermekről és 310 milliárdról beszélt, amikor Facebook-oldalán bejelentette, 20,6 százalékra emelték a babakötvény éves kamatát.  

A pénzügyminiszter szerint a kormány bezárt egy kiskaput, amikor 1,2 millió forintban maximálta a Start-számlákra évente befizethető összeget, mert a magas hozam a visszaélők figyelmét is felkeltette az elmúlt időszakban, rövid idő alatt kiugróan nagy összegeket fektettek a kötvénybe.

A kormány álláspontja világos: a babakötvény magas hozamával és a hozzá járó állami támogatással a gyermekeiknek takarékoskodó családokat kell támogatni, nem pedig a szabályokkal visszaélőket.

Varga Mihály szerint a változás a számlatulajdonosok 1 százalékát érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik