Gazdaság

13. havi nyugdíj: Varga Mihály eddig nem hallott számokat mondott be

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Hétfőtől 2,5 millió idős honfitársunk kapja meg ismét a 13. havi nyugdíjat a februári ellátással együtt. A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán vasárnap délelőtt közzétett videóban.

A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetés a jelenlegi nehéz és veszélyes időkben is biztosítja az ehhez szükséges több mint 1000 milliárd forintot. A kormány teljesíti 2010-ben tett ígéretét, megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét – idézi az MTI.

A tavalyi 18,5 százalékos emelést már januárban egy újabb, 6 százalékos emelés követte. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint kétszeresére nőtt, vásárlóereje 20 százalékkal emelkedett.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok a jövőben is számíthatnak a nemzeti kormányra.

Hogyan jön ki az ezermilliárd?

A 13. havi nyugdíj révén idén 449 milliárd forint plusz juttatásban részesül a közel kétmillió nyugdíjas. Ha ehhez hozzászámoljuk a közel félmillió egyéb jogosító ellátásban részesülő személy 13. havi ellátásnak költségét is, akkor összesen 520,5 milliárd forint, a februári járandósággal együtt 1041 milliárd forint kifizetéséről van szó – összegeznek a nyugdíjgugu.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik