Gazdaság

Lázár János: A vasutasokkal és a hévesekkel megállapodtunk, a volánosok félreléptek

Megállapodtunk, méghozzá jó időben és jó helyen: még januárban és a tárgyalóasztalnál

– jelentette be későn délelőtt Facebook-oldalán Lázár János, aki reggel új bérajánlattal állt elő az 56 ezer munkavállalót foglalkoztató MÁV-Volán-csoport dolgozóinak.

Közölte: kilenc szakszervezetből héttel, a vasutasokkal és a hévesekkel megállapodtak, amelynek értelmében 3 év alatt 28,4 százalékkal nő a bér, már az idén – 600 ezer forintos bérrészig – 17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal emelkednek az alapbérek. Ezen felül 2025-re és 2026-ra is garantálják a reálbérnövekedést.

A Volánbusz-érdekképviseletek egyelőre nem írták alá a megállapodást, pedig az ő munkavállalóik számára különösen előnyösek ezek a feltételek. Aki most kimarad, az lemarad. Mert az emelt összegű béreket attól a hónaptól tudjuk utalni, amelyik hónapban a szakszervezetek csatlakoztak a megállapodáshoz

– jelentette ki.

Az egyeztetésen ott voltak a volánosok is, a buszsofőrök képviselői, akiknek szintén ezt az ajánlatot tették. A buszsofőröknek már az első évben 20 százalékos emelés járna, hiszen a buszsofőrök számára a minimum 70 ezer forint az 20 százalékos béremelést jelentene. Lázár szerint lesz jó néhány olyan buszsofőr, akinek a keresete mintegy 113 ezer forinttal emelkedhetne, ha a Volán-szakszervezetek elfogadják az ajánlatunkat.

„Ma azonban a volánosok félreléptek, azt mondták, türelmet kérnek, és nem válaszoltak érdemben az ajánlatunkra” – mondta.

Felhívta rá a figyelmet, még maradt idő arra, hogy akár a volánbuszos kollégák is január elsejétől kapják meg az emelt összegű bérüket. „Ehhez az kell, hogy az őket képviselő szakszervezetek most gyorsan lépjenek és január 31-e éjfélig csatlakozzanak a megállapodáshoz. Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk az aláírásra” – zárta a posztot.

Kapcsolódó
Volánbusz: A hétfőre beosztott buszvezetők több mint fele sztrájkolt
A teljes munkavállalói létszámnak az ötöde vett részt a munkabeszüntetésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik