Gazdaság

Több százezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt országszerte

Lejárt tartozások miatt több mint 419 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly a közjegyzőknél, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint az esetek mintegy 99 százalékában tízezer és hárommillió forint közötti lejárt pénzkövetelést kívántak érvényesíteni a jogosultak, döntően követeléskezelő, mobil- és közműcégek.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy az érintetteknek a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 napjuk van ellentmondani, ha nem értenek egyet a követeléssel, például ha már elévült vagy kiegyenlítették a tartozást, az magasabb összegről szól. Erre lehetőség van szóban bármelyik közjegyzőnél, vagy postai úton annál a közjegyzőnél, aki a fizetési meghagyást kibocsátotta. A fizetési meghagyás az értesítés kézhezvétele utáni tizenötödik naptári napon jogerőre emelkedik, és ezután végrehajtás is kezdeményezhető.

A MOKK hangsúlyozza, fizetési meghagyás esetén legrosszabb, ha át sem vesszük az értesítő levelet. Utóbbi esetben a második kézbesítési próbálkozás napját követő ötödik munkanapon az értestést kézbesítettnek tekintik. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha valaki nem tudja rendezni tartozását, akkor lehetőség van részletfizetést vagy a fizetési határidő elhalasztását kérni a közjegyzőtől.

Az MOKK adatai szerint 2023-ban a kezdeményezett eljárások 75 százalékában, 316 ezer esetben indult végrehajtás a kötelezettek által nem vitatott, jogerőre emelkedett fizetési meghagyások alapján, ami 5 százalékos csökkenés 2022-höz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik