Gazdaság

„Ezzel a mulasztással az uniós jogállamisági megfelelés is kockán foroghat” – béremelést követelnek a bíróságoknak is

Van-e észszerű magyarázat arra, hogy bíróságokon egyik ún. inflációs évben sem volt béremelés, szemben a minden más hatalmi ágnál lefuttatott inflációt meghaladó automatikus fizetésemeléssel és minden más területen inflációt követő fizetés növeléssel?

– olvasható a kérdés abban a közleményben, ami a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) oldalán jelent meg csütörtökön.

A szöveg apropója egy december végi cikk, ami azt taglalta, mekkora lehet a feszültség az állami cégeknél a béremelések és azok mértéke miatt. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedik az egyesület, hogy a béremelési várakozásból adódó feszültség az év végén természetes jelenség akkor, amikor a munkavállalók bérét kinőtte az infláció. Azt ugyanakkor nehezményezik, hogy miközben „a versenyszféra az inflációs hatást saját területén többszörösen jóváírta a bérekben és az árakban is”, a bírók bére nem emelkedett.

Ezzel a mulasztással már nemcsak az igazságszolgáltatás működőképessége, hanem az uniós jogállamisági megfelelés is kockán foroghat

– húzza alá a közlemény, a prognózis bekövetkezését pedig azzal támasztja alá, hogy – mint írják – az inflációnál alacsonyabb mértékű béremelés tekintetében a kormányzat MABIE többszöri, az Országos Bírói Tanács (OBT) számos, valamint a Kúria és a Bírósági Dolgozók Szakszervezete megkeresései, mértéktartó javaslatai ellenére sem bocsátkozott tárgyalásba az érdekképviseletekkel. „Többszöri megkeresésünkre a tárgyalások elmaradását a közelgő MABIE tisztújítással és az OBT választással magyarázták. Sőt az OBH elnökének többször jelzett megalapozott bérigénye is, – mint kiderült – be nem váltott ígéretekre hivatkozva módosíttatva odázódott el. Így esély sincs arra, hogy a bírói függetlenség anyagi oldalát, mint a harmadik hatalmi ág működésének személyi garanciáját tiszteletben tartsák. A bérlemaradást pedig nap mint nap érezzük” – olvasható a szövegben.

A közleményt azzal zárják – tekintve, hogy 2024. március 1-től minden más hatalmi ágnál a nemzetgazdasági átlagkereset-növekedésével azonos mértékű, automatikus, tárgyalások nélküli törvényi garanciákra épített béremelés jön –, hogy MABIE  határozottan arra kéri a kormányt, hogy alkalmazza bíróságok esetében a más hatalmi ágakkal azonos elbánás szerinti bérgaranciákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik