Gazdaság

Egy oka van annak, hogy a budapesti karácsonyi vásár drágább a bécsinél

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Az elmúlt két hónapban érezhettük, hogy az árak stagnálni kezdtek, egyes helyeken akár csökkentek is. A benzin olcsóbb lett tavaly decemberhez képest

– fejtegette az RTL Reggelijének stúdiójában Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája. A szakember elmondta, bár még most is vannak olyan élelmiszerek és fogyasztási cikkek, amelyeknek nagyon magas az ára a megszokotthoz képest, az legalább kijelenthető, hogy nincs általános, mindenre kiterjedő áremelkedés.

Az árak elszabadulása kapcsán felmerült az is, miként lehetséges, hogy például a bécsi karácsonyi vásár olcsóbb a budapestinél. Móró Tamás szerint ennek oka kizárólag az árrésekben keresendő, hiszen az alapanyagköltségek semmiképpen nem drágábbak itthon, mint Ausztriában, és a munkabér sem drágább.

Ezek az árak a külföldi turistákhoz lettek kalibrálva, bár a budapesti árszint már Nyugat-Európához képest is magas

– jelentette ki.

A szakember véleménye szerint 2023 nagyon nehéz év volt inflációs szempontból, ennél azonban valamivel nyugodtabb év áll előttünk. Mint mondta, úgy tűnik stabil lesz a forint árfolyama, így az éves infláció 5-6 százalék lehet 2024-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik