Az idén másodszor áll 90 százalékon a hazai gáztárolók töltöttsége – írja vasárnapi Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
A szaktárca tájékoztatása szerint az április óta tartó folyamatos betárolásnak köszönhetően először a nyáron érte el ezt a szintet Magyarország. Az uniós elvárás szerint november elejére kellett volna a földfelszín alatti tárolókkal rendelkező tagállamoknak 90 százalékos töltöttségig jutniuk, ám ez idehaza már augusztus végén is magasabban alakult, végül novemberben, a fűtési szezon kezdetére 98 százalék felett tetőzött.
A télies időjárás beköszöntével
így a hazai töltöttség az idén másodszor mostanra érte el a 90 százalékot, ami valamelyest magasabb, mint az uniós átlag – olvasható a közleményben.A fogyasztásarányos adatban még jobban állunk, a magyar 60 százalék több mint a kétszerese az európai középértéknek, az uniós tagállamok közül a harmadik legjobb arány.
A tárca szerint a hazai igények a betárolt tartalék mellett a belföldi kitermelésből és a folyamatos importszállításokból is fedezhetők. A még mintegy 6 milliárd köbméternyi földgázkészlet garantálja, hogy a magyar családok akár keményebb mínuszokban is melegen tarthassák otthonaikat – fogalmaz a közlemény.