Az MVM 2023. december 15. és 2024. január 8. között háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek – írják közleményükben. Hozzáteszik, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM az ünnepi időszakban egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt.
Ami még fontos, hogy az MVM önkéntes kikapcsolási moratóriuma nemcsak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakosokat is, akiknek 60 napon túli számlatartozásuk van.
Az intézkedés az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel egyetemes szolgáltatási szerződésben álló, lakossági ügyfelekre terjed ki. Nem vonatkozik azonban azokra, akiket már korábban kikapcsoltak a szolgáltatásból, ahogy az üzleti, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre sem.
Volt olyan év, mikor ennél hosszabb volt a kikapcsolási moratórium, például két-három évvel ezelőtt, hiszen 2021-ben november 29. és idén január 8. között vállalták, aztán 2021. november 28. és 2022. január 8. között hirdették meg. A legutóbbi karácsonyi időszakban már ennél kurtább moratórium volt, 2022. december 20. és 2023. január 8. közötti időszakban nem kezdeményeztek kikapcsolást, aminél a mostani időszak egy kicsivel hosszabb.