Gazdaság

Varga Mihály: nyugdíjreformról indul társadalmi vita 2024 elején

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu
A pénzügyminiszter az Országgyűlés népjóléti bizottságában tartott meghallgatásán beszélt a nyugdíjbiztosítási rendszerről.

A kormány elkötelezte magát a nyugdíjasoknak tett ígéretek betartása mellett, és a jövőben is biztosítja az inflációt követő emeléseket, miként azt a 2010-es kormányváltást követően folyamatosan tette – idézi az MTI Varga Mihályt.

A nyugdíjak átlagos összege azóta 97 ezer forintról 217 ezer forintra nőtt, vásárlóértékük csaknem 20 százalékkal nagyobb. 2024-ben nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra 6540 milliárd forintot biztosít a költségvetés, januárban 6 százalékos emelésre számíthat a csaknem 2,5 millió jogosult. A miniszter hozzátette, hogy hamarosan a nyilvánosság elé kerülhet nemzetközi szakértők elemzése a magyar nyugdíjbiztosítási rendszerről. Megállapításaikat a kormány is értékeli majd, a javaslatokat 2024 első felében társadalmi vitára bocsátják.

Nyugdíjreform: az EU-pénzek megérkezése a tét

A magyar kormány vállalta, hogy az év végéig egy átfogó, független jelentést készíttet a hazai nyugdíjrendszer reformjáról az Európai Bizottság felé a helyreállítási és ellenállóképességi terv (RRP) részeként – emlékeztetett a portfolio.hu. A felülvizsgálat célja, hogy szakpolitikai választ nyújtson a nyugdíjrendszer megfelelősége és költségvetési fenntarthatósága vonatkozásában jelentkező kihívásokra. Emellett a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése is cél, miközben a nyugdíjjogosultság kedvezményezettjeinek ellátása továbbra is biztosítva van.

 

A társadalmi és politikai vitákat követően a végleges reformot 2025. március 31-ig kell elfogadni, ez az egyik feltétele annak, hogy a kormányzat lehívhassa az uniós helyreállítási alap (RRF) támogatási forrásait.

A politikus hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer működését hosszú távon is biztosítani kell, de sürgős beavatkozásra nincs szükség ezen a téren. Visszautasította a megszorító intézkedéseket is, jelezve, hogy ezeket a kormány a világszintű gazdasági nehézségek közepette sem tartotta megfelelő eszköznek, helyette munkahelyteremtéssel és az árak korlátozásával segít az embereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik